Tanárnő, nem értünk egyet!

2018/06/04. - írta: Katinkanya

Így tanév vége felé hadd kérdezzem már meg, hogy melyik pedagógiai irányzathoz tartozik a „mit csináltál, hülye gyerek?” és a „ki köpött a vödörbe, a k..va anyátokat?”

43913664_m.jpg

Bence tágra nyílt szemmel néz rám, amikor szembesítem az osztályterem ajtajára felragasztott, ember méretű táblázatban felvésett magatartás fekete pontjaival. Első osztály, november. Az akkurátusan, de gyermeteg módon megrajzolt táblázatban szépen betűrendben az osztálynévsor, a hónapok, valamint a magatartás és szorgalom pontok. Kizárólag a feketék. Hamar látszik, hogy kik a renitensek, hiszen az ajtó folyton tárva-nyitva, csak az nem látja, a „rosszak” bélyegét, aki a szomszéd kerületben sétál csukott szemmel. Igen ám, de az én kisfiamnak gyakorlatilag egy eseten kívül fogalma sem volt, hogy mikor, miért kapott feketét. Felhorgadt bennem az anyaállat. (Jó, most írhatjátok, hogy rohadt elfogult vagyok, meg inkább neveltem volna meg a gyerekemet, meg egy nyomorult anyai csőd az életem, és szégyen-gyalázat.) De mégis… Milyen előítéleteket szül ez a táblázat? Mit követett el a gyerekem? Miért büntetünk motiváció helyett első osztályban?

 

Ezek a gyerekek még óvodások. Azért, mert elkezdődött az iskolai tanév, egy új időszámítás, egy komoly, teljesítmény-orientált közegben, attól az ő kis testük-lelkük még nem tud parancsszóra átállni iskolás üzemmódba! Annyi a változás, az újdonság, az elvárás…minden gyerek máshogy dolgozza fel az újat és máshogy kezd kompenzálni. Van, akinek nem okoz gondot az átállás. Van, aki meg „rossz” lesz.

Be is battyogtam az iskolába többször is, hogy érdeklődjek a tanároktól, mi a probléma a gyerekkel.

  • Háááát, nem vagyunk tőle elájulva! - hangzott a válasz. Ami baj, legalábbis az én szemszögemből, mert én meg el vagyok…

Megtudtam, hogy a gyermekem huncutkodik, vicces, sokat kacag, rohangál, mint egy energiagolyó, túlteng benne a kraft, játszik, amikor nem kéne, és borzalmas leírnom…de BESZÉLGET az ebédlőben!! Igen. Mi ilyen furcsa család vagyunk, akik a közös étkezések során meg szokták beszélni a dolgaikat, napi eseményeket, filmélményeket, álmokat, vágyakat, odaégetett második fogásokat. Ezt hozza itthonról a kisfiú. Szégyellem, Tanárnő, de sokszor még a viccein is nevetek. A bohóckodásán, a röhögcsélésén. Ha zavarban van, tessék elképzelni, akkor meg még többet idétlenkedik. Ilyen ez.

Első, hirtelen felindulásomban lekaptam a polcomról a régi, egyetemi tanítás-módszertani és gyermekpszichológiai tankönyveimet, hogy kölcsönadjam olyanoknak, akik esetleg nem olvasták, vagy nem alaposan, vagy nem érdekelte őket a gyermeklélek, vagy szimplán csak nem szeretik a munkájukat. (Egyébként elvégezni valamilyen pedagógus szakot, de belátni, hogy nem a hivatásod és inkább nem tanítasz, az becsülendő húzás.) Aztán leengedett kézzel álltam inkább, és magamban fortyogva beismertem: gyermekkel foglalkozni irtózatos teher. Hatalmas felelősség. Tiszteletteljes hivatás. És főhajtás minden kiváló pedagógusnak, akivel összehozott a sorsom. Sokan vannak. Viszont ha van csak egy is, akivel aknára lépsz, az sajnos egy életre meghatározó lehet.

Ahogy teltek a hónapok, úgy hatalmasodott el Bencén a szorongás. Tikkelni kezdett. Tépkedte a bőrét. Agresszív lett és hullámzó. A Tanárnőjét hiába kérdeztem, nem derült ki igazán komoly iskolai viselkedési probléma. Csak annyit láttam, hogy Bence halványul hónapról hónapra. Egy nap, amikor a századik fekete pontját hozta haza, muszáj volt elbeszélgetnem bent újra.

  • Mit művelt már megint ez az ördögfiú? – próbáltam vicceskedni.
  • Hát… - vett nagy levegőt Tanárnő, és máris majdnem agyvérzést kapott az idegtől – bekopogott az ablakon az udvarról.

Vártam. Igen? És? Hogy folytatódott? De semmi. Ennyi.

  • Szünetben? – kérdeztem.
  • De nem egyszer!!! Többször is! És közben mindig elfutott! Pedig én előre szóltam, hogy szünetben sem csinálunk ilyet, mert ez zavaró!
  • Értem – bólogattam. – Akkor most hazamegyek, miszlikbe vágom egy papírkéssel és kitépem a szívét. – válaszoltam komolyan.

Tanárnő felnézett megrökönyödve. Láttam, hogy fogalma sincs, mit beszélek. Egyszerűen nem volt képessége fogni az iróniát a szürkében, odabent. Csak a bazi nagy szürkeség volt. Kívül-belül. Jellegtelenül, gonoszul. Azonnal tudtam, hogy itt vége a dalnak. Ebben már csak a gyermekpszichológus erősített meg, aki 5 alkalom után diagnosztizálta, hogy a tünetegyüttest: a teljesítménykényszeres szorongást egy az egyben, személy szerint Tanár néninek köszönhetjük. Nem az iskolatípusnak, nem az új helyzetnek, nem a kistestvér születésének, nem halláskárosodásnak (amire egyébként a tehetséges tanárnő elsőre gondolt, amikor a fiam elkezdett róla nem venni tudomást), hanem neki. Tanár néninek.

Úgyhogy most, így az egy éves terápia végén szeretném hálámat kifejezni, hogy önismeretben, módszertanban, sírásban és nevetésben, megkönnyebbült gyógyulásban ilyen mélységekbe áshattuk magunkat. Az elején említett két mondat - ami szintén ebben az iskolában, felnőtt szájából hangzott el - pedig már csak utolsó igazoló csepp volt a pohárban, hogy az iskolaváltás kifejezetten jó döntés volt.

Évzáróra nem megyünk, Tanár néni! Helyette cukrászdában ülünk azokkal a szülőtársakkal, akik hálásak, hogy végre valaki megmondta és mozdulni mert a destruktív sötétségből!

73 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljanyanak.blog.hu/api/trackback/id/tr1514014292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsbagoly 2018.06.05. 08:56:17

Ilyen az amikor neveletlen gyerek, rossz pedagógus és elfogult szülő találkozik!

Medgar 2018.06.05. 09:42:13

@bölcsbagoly: És ebből kettőről a szülő tehet.

Trackers 2018.06.05. 09:53:58

Jellemző.
Az anyuka felsorolta azt a három esetet, mikor nyilvánvalóan méltatlanul kapott fekete pontot a gyermek.
Gondolom volt legalább 30 olyan is, amikor a gyermek az órát zavarta, és a tanítás folyamatát magát lehetetlenítette el.

Érthető a gyerek meghasonulása is. Otthon mindent lehet, a suliba meg szabályok vannak. Nem könnyű a szabályokhoz szokni olyannak akitől ezt soha nem kérték.
Mitöbb, ha más kérte, akkor a gyerek előtt a szülő letámadta az illetőt, legyen az tanár, nevelő, vagy szomszéd.

Persze kiválasztják a legjobb "elit" iskolát. Mert az én fiam "okos". Tanulás nélkül is kirázza az ujjából amit mások otthon akár órákig is tanulnak. Ha nem sikerül, ha kudarc éri, akkor bizony a tanár a hibás.
Meg úgy általában mindenért, más a hibás. Én "szabad"-nak nevelem, mert "modern" vagyok. Nincsennek "szabály"-ok, nem kell "alkalmazkodni", és aki mást mond az hazudik.

---

Sajnos sok szülő, a gyermekem osztályában is, éppen ezeket a személyiségjegyeket, és gyermeknevelési módszertant képviselik. Mi akik tiszteletre, és megbecsülésre tanítottuk a gyereket tanár irányába, tehetetlenül nézzük hogyan cseszi szét 3-4 elkényeztetett kölyök az oktatást a suliban. Hogy pattog a szülő az egyébként elismert, jó és megbecsült pedagógussal szemben, személyes sértettségnek fogva fel a jogos kritikát.
Volt hogy elüldözték ezek a szülők, az egyik ilyen tanárt, és mi nem tehettünk semmit. Hiába biztosítottuk róla, hogy azon a 4 marhán kívül, mindenki maximálisan elégedett a munkájával, nem tudott maradni.

Szóval ismerem ezt a típust.
Köszönöm, nem kérek belőlük.
Túlságosan jól ismerem a felszínes sértettségük, a maguk formájára alakított valóságukat, nevelési módszertanukat, agresszív önző viselkedésük.

bölcsbagoly 2018.06.05. 09:54:47

@Medgar: na ja, az oktatás sikere három feltételen alapszik:
- tudni akaró tanuló;
- tanítani tudó és akaró tanár;
. segíteni tudó és akaró szülő.
No meg nem árt tudni, hogy a tanulás munka, az iskola meg munkahely ( s nem szórakozóhely) és az eredmény feltétele a rend és fegyelem.
A cikkíró csemetéje óra alatt kacarászva, szaladgálva nemcsak saját nem tanulását okozza, de a többieket sem hagyja dolgozni!

aptikjampó 2018.06.05. 10:20:42

Ez a többször bekopogós történet a gyerek tiszteletlenségét mutatja.
Tényleg mi a jó istent képzelnek egyes szülők, a tanárnak semmihez nincs joga a gyerek meg elkanászodik ha hagyják.
Ennek eredményeképpen meg itt tartunk, jönnek az ilyen posztok és vakarózik mindenki egymásra mutogatva, közben döglenek a szurikáták, nem adják át a helyet a villamoson, grfittiznek, drogoznak, bunkók.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.05. 10:22:21

@Trackers: Hozzászólásod olvasva az a "mondás" jutott eszembe, hogy a pofon egy elhadart simogatás. Vagy nem is tudom, valahogy nem érzem százasnak a hozzászólásod. Nem azért, mert nem hiszem el, hogy ez és így történt (csak említem, innen nézve lehetne akár az is, hogy 3-4 pedagógiához értő ember volt összesen, és az ő jogos kritikájuk miatt hagyta el a pályát az arra alkalmatlan), szóval amit leírtál, az is egy probléma, ami említést érdemel, viszont sokkal jobb lett volna építő jellegű kritikaként, vagy plusz egy nézőpontként olvasni. Nekem gyakorlatilag olyan ítélkezés "íze" volt, hogy itt is erről van szó.
Szerintem.

trtr 2018.06.05. 10:25:41

Ne a módszertant kapd le baszod, menjél tanítani és próbáld meg.
Kizárólag utána pofázzál.
Gecire unom már ezeket a mindenhez értő, semmit soha nem próbáló seggfejeket.

nnnnnnnn 2018.06.05. 10:26:56

a mi korunkban még ütötték verték a tanárok a diákokat, mégse kellett senkinek pszichológushoz menni, viszont megtanultak viselkedni. bár akkoriban még ha tiszteletlen voltam a tanárral, otthon is kaptam egy pofont, nem pedig dícséretet a szülőtől hogy milyen jópofa vagyok. nem tudom ez a sok szabadelvű szülő mit csinálna ha egy napig kéne 20 ilyen szabadelvű gyereket tanítania.
a diákcsínyeknek is megvan a maga helye és ideje, és nem tartom jó pedagógusnak aki ezt nem tudja kezelni, de úgy elég nehéz tanitani, hogy a fegyelmet otthon nem kapják meg, ha meg pofánveri a gyereket, egyből hivják a rendőrt.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.05. 10:35:04

@bölcsbagoly: Légy szíves idézd már ide, hol írták a posztban, hogy _óra alatt_ szaladgált a gyerek. Csak mer' külön a te hozzászólásod miatt olvastam el (felületesen, természetesen) még egyszer a blog bejegyzést.

Hmm... ugye nem te vagy a kritizált tanár? Csak azér' kérdem, mert ha fejre áll a terhes nő akkor nem a gyerek a farfekvéses...

Ha hinni lehet az... internetnek? az ismerős pedagógusoknak? a józan eszemnek? akkor (állítólag állítják), hogy pont ez a poroszos oktatási mód az egyik legnagyobb gond az oktatási rendszerünkben. Állítólag annál a halszagú északi bandánál egész máshogy, mondhatni ellenkezőleg csinálják, oszt sokkal jobban működik. Persze az is lehet, hogy olyanok mint a halak... azokat sem lehet sehogy sem megfogni.

Szerintem.

Trackers 2018.06.05. 10:42:05

@CsendPenge:

Minden módszer működik, ha a tanár iránt tiszteletet mutató, szabályokat betartani igyekvő gyerekeket tanít a gyerek.

Ha van 3-4 elkényeztetett és/vagy renitens gyerek, akik fittyet hánynak a szabályokra, akkor csak a poroszos működőképes, vagy különben lőttek az egész osztály tanulásának.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.05. 10:52:49

@nnnnnnnn: Hallod, hogy ez milyen jó ötlet! Bikacsököt az iskolába! Sőt! Nyilvános korbácsolást! Majd megkapják a magukét a rohadt kis gecik! Remegni mernek csak, mást semmit!
Azt hiszem megihlettél, elkezdem kidolgozni a nyilvános karóba húzás gyakorlatát második osztálytól. Fasza lesz!!!

Ja, vagy mégsem. Csak mert nekem még megvan az, amikor az egyik tanítónő rendszeresen vert. Nem csak engem. Volt, hogy apróságért 9 pofont adott. De ezzel csak második helyezett voltam, az osztálytársam volt a dobogó tetején, azt hiszem 11 vagy 13 pofonnal? Szólt, hogy látni akar a tanár. Odamentem, meglepődött, hogy ő nem is keresett, úgyhogy odahívta az osztálytársam, és azért, mert ok nélkül (talán félre értett valamit? ez nem derült ki) szólt nekem, hogy Ő keres, ezért percekig üvöltött vele és pofozta. Nem volt mindig nyilvánvaló, hogy miért mennyi jár. A biztos csak a gyomorgörcs volt az óráin. Tényleg ezt kellene?

Nem azért kérdezem, mert bennem néha nem horgad fel az indulat a fiam elviselhetetlenül viselkedő néhány osztálytársával szemben. De nem látom értelmét verni őket, garantáltan nem fog megváltozni egyetlen ok sem, ami miatt úgy viselkednek, ahogy. Valószínűleg ezért vannak képzett pedagógusok az iskolákban, börtönőrök és verőlegények helyett. Azt meg csak gondolom, hogy a felsorolt szakma művelőinek más anyagot oktatnak a képzésük keretében. Az viszont biztos, hogy mást várnak tőlük.

2018.06.05. 10:56:46

Szvsz ez részben a végletekig uniformizált oktatás problémája is:
ha hivatalosan nem csak egyféle iskola létezhetne, egyféle tanári hozzáállással, akkor lehet, hogy könnyebb lenne megtalálni minden gyereknek a neki megfelelőt- mert, (micsoda meglepetés!) a gyerekek is sokfélék, nem mindegyiknek ugyanaz a tanítási stílus a legjobb.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.05. 11:02:04

@Trackers: Hát, fene tudja. Volt/van pedagógus ismerősöm, aki említette, hogy szenved/kínlódik, mert van pár gyerek, akik igen, szét tudják barmolni az órát. De egyikük sem ért veled/az általad említett poroszos módszerrel egyet. Nem működik, vagy ha mégis, iszonyúan alacsony hatásfokkal, több problémát kreál, mint amennyit "megold".
(bocsi, de nem tudom beírni mindazokat az érveket, gondolatokat, amiket ezt illetően felhoztak, mondtak, csak a beszélgetéseink summájaként kialakult véleményemet tudom leírni hely és idő hiányában. Alapvetően viszont mindegyikük válasza aköré a gondolat köré "épült", hogy a renitens viselkedést generáló _otthoni_ problémákat gyakorlatilag lehetetlen kezelni bármilyen szinten a poroszos oktatási modellben, viszont motivációval meglepően sok minden elérhető, ahogy meglepően kevés lehetőség van a diákok motiválására. etc.)

nnnnnnnn 2018.06.05. 11:04:18

@CsendPenge: hát nem tudom. ha rossz volt a gyerek, verték. ha valaki bűnrossz volt azt meg mindig verték :D pár pofontól senkinek nem lesz baja. az viszont szerintem inkább káros, hogy ma már a gyerekek gyakorlatilag a tanári asztal közepére is szarhatnak óra közben, mert a tanár nem tehet velük semmit. még egy koki vagy egy körmös sem. régen nem egy tanár volt akit szerettek a gyerekek, de aki rossz volt azt megruházta rendesen. akkoriban nem volt divat körberöhögni a tanárokat. ma már kisujjal hozzáérnek egy gyerekhez egyből hozza le a blikk. aztán csodálkozik mindenki hogy a tanár képtelen tanitani mert nem tud fegyelmet tartani, az oktatás szinvonala meg romlik.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.05. 11:16:56

@nnnnnnnn: Igen, az oktatásban igen sok a gond (hagyjuk, hogy miért). Felsorolni is embert próbáló feladat volna, hogy mi mindent kell(ene) megoldani hazánkban meg másutt is. De légy szíves gondolj bele. Jó volna, ha az egészségügyi intézményekben úgy próbálnának gyógyítani, ahogy régebben? Pusztán azért, mert most vannak megoldatlan problémák? Én nem hiszem. Azt viszont igen, hogy az erőszak erőszakot szül. Az pedig olyan fal, amit áttörni sokkal nehezebb, mint felépíteni.

Személyes tapasztalatom (mindkét végéről), hogy a motiváció milyen hihetetlen erőt képes adni egy embernek (gyereknek). És az is, hogy az emberi, jó szó képes elhatolni olyan "helyekre" is, ahova az erő(szak) soha.

zokogjatok 2018.06.05. 11:18:07

Nehéz ennyiből bármit is mondani, mert igen, vannak kretén tanárok, de elfogult anyukák is, akik meg rohadtul nem tanították meg viselkedni a gyereküket. A nyilvános feketepontozás mondjuk bénaság.

Az is bénaság, hogy az ovi utolsó éve nem készítette fel jobban az iskolára, pedig pár oviban csinálják. De ez megint olyan, hogy lehet hogy az ovi tartotta volna még egy évet, de anyuka ragaszkodik hozzá hogy suliba menjen, "az ő gyereke nem idióta". Nem tudjuk.

A gyerek majdhogynem semmit sem tehet az egészről, ő csak próbálja az otthonról hozott mintákat használni, de ha azok nem kompatibilisek az iskolával, vagy ő maga nem elég érett, akkor nehéz dolga van :(

Helga Beauty Salon2 2018.06.05. 11:19:11

@CsendPenge: Állítólag annál a halszagú északi bandánál egész máshogy, mondhatni ellenkezőleg csinálják, oszt sokkal jobban működik.

Azt nem tudom hogy ott hogy csinálják az iskolában, de valószínűleg eleve más az értékrend, a felfogás. Voltam arrafelé és poroszosabb az átlagélet mint itt. Ott nem lógsz a buszon és még te vered pofán az ellenőrt, a közlekedési rendőr mindenütt ott van és nem küldöd az anyjába hanem szarrá büntet minden apróságért és még sorolhatnám. És nézz meg iskolás témájú amcsi filmet, egyenruha, eltiltás az iskolából, és ügyeletes kápótanár mindegyikben.

zizi77 2018.06.05. 11:19:46

Azzal együtt, hogy rengeteg nem a pályára való pedagógus van, egyre kevesebb eszköz van a kezükben a nevelésre. A legnagyobb probléma, hogy otthonról nem visznek a gyerekek jó alapot. Kisiskolás korban még a kellő motiváció bejöhet, de amint elkezdenek kamaszodni, ember legyen a talpán, aki kordában tudja tartani őket. Szeptembertől mi is iskolát váltunk, de nem a tanárok, hanem az osztály miatt. Szerencse, hogy most ráfoghatjuk arra, hogy gimnáziumba megy/6 oszt./, de ha nem vették volna fel, akkor sem hagytam volna ebben az osztályban.

Trackers 2018.06.05. 11:21:04

@CsendPenge:
Ezt hívják szalmabáb érvelésnek.

zokogjatok 2018.06.05. 11:25:06

@CsendPenge: "hol írták a posztban, hogy _óra alatt_ szaladgált a gyerek."

a posztban azt írták, hogy van vagy 100 feketepontja, és aztán mondtak kettőt ahol igazságtalan volt, meg egyet ahol határeset.

No most a maradék 97 eset az mi? Az is mind, egytől egyig tökre megalapozatlan, igazságtalan dolog? Hagyjuk már.

Szerintem az egész feketepontozás egy jó nagy faszság, nyilvánosan pláne, de azért ne kelljen már elhinni, hogy a gyerek egy angyalka. Mert ez a másik oldalról meg úgy néz ki, hogy hazajön az én gyerekem azzal, hogy "az X már megint piszkált meg belém rúgott, pedig csomó fekete pontja van".

Trackers 2018.06.05. 11:25:42

@CsendPenge:

A motiváció adása nem zárja ki a poroszos oktatást.
Rengeteg olyan tanár van, aki rendkívüli és nagyon jó pedagógusnak számít és a poroszos módszer híve.

Rengeteg módszer van, ami egyébként szart se ér belevaló, és alkalmas, motivációt, nevelést, fegyelmezés módszertanát nem jól alkalmazó pedagógus nélkül I
Mitöbb minden módszer ilyen.

Azt viszont leszögezhetjük, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei nem követelik meg a szabálykövetést, és a pedagógus irányába a tisztelet, rendkívül megnehezítik egy képzett és jó pedagógus munkáját is, egy rossz tanár munkáját meg teljesen ellehetetlenítik, dolgozzon bármilyen módszertan szerint.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.05. 11:33:31

@Trackers: Vagy nem. Esetleg próbáld meg a szofizmust ráhúzni a válaszomra (bár az nem volna túl poroszos). De egy kis farigcsálással talán rámegy. Segítek egy kicsit.

Szalmabáb érvelés
hu.wikipedia.org/wiki/Szalmab%C3%A1b%C3%A9rvel%C3%A9s
Szofizmus
hu.wikipedia.org/wiki/Szofizmus

2018.06.05. 11:33:57

@Trackers: megkövetelni a tiszteletet?
wtf?
A tisztelet egy érzés, vagy érzi valaki, vagy nem.
Megkövetelni viselkedést lehet, azt pl. hogy ötödikéig legyen befizetve a villanyszámla, vagy azt, hogy tegyél úgy, mintha tisztelnél valakit- de a valódi tiszteletet csak kiérdemelni lehet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.05. 11:34:45

Meg kell kóstoltatni a büdös kölyökkel egy acélöklöt, s lenyugszik. Egy jó verés csodát tesz.

nnnnnnnn 2018.06.05. 11:36:15

@zizi77: nálunk is ez van. pszichopata gyereket aki az én gyerekem cseszegteti, nem lehet kicsapni az iskolából, mert joga van tanulni, én nem verhetem agyon, a tanár nem veri agyon, így nem maradt más hátra, mint átiratni a gyerekem másik suliba egy retkes kis gennyláda miatt.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.05. 11:36:36

@zokogjatok: De jó, hogy valaki ezt is leírta. Részemről 10 pont!

aptikjampó 2018.06.05. 11:58:29

@croc: megkövetelni a tiszteletet?
wtf?
A tisztelet egy érzés, vagy érzi valaki, vagy nem.

Na akkor te vagy akit nem neveltek. A tisztelet megadása alapvető emberi érték.
Megadjuk előre.
Ha valaki méltatlanná válik erre akkor természetesen a viszonosság elvével lehet élni...... utólag!

Lehetnék én is 2018.06.05. 11:58:43

@Trackers: nagyon igaz. Talan a szamonkeres es ertekeles lehetosegenek csonkitasa is az oka az elszabadult gyerek, semmi merheto infoval nem rendelkezo szulo es a tanero kozotti vakuum kialakulasanak
Amig lehetett merni, osztalyozni, minositeni a tanulot konnyebb volt megbeszelni az anyuka kedvencevel torteno dolgokat

eßemfaßom meg áll 2018.06.05. 12:08:18

az ilyen tanárt azonnal ki kell rúgni. Mit képzel ez, hogy nem enged meg mindent a kis cuki gyereknek

eßemfaßom meg áll 2018.06.05. 12:12:22

@CsendPenge: "De egyikük sem ért veled/az általad említett poroszos módszerrel egyet. Nem működik, vagy ha mégis, iszonyúan alacsony hatásfokkal, több problémát kreál, mint amennyit "megold"."

érdekes módon a szuprtjólteljesítő bezzegázsiai országokban olyan fegyelem van az iskolákban, hogy a "poroszos módszer" egy hippi kommuna hozzájuk képest.

eßemfaßom meg áll 2018.06.05. 12:18:36

azért az nem semmi gyerek akit terápiára kell vinni mert az iskolában fegyelmet és tanulást várnak el tőle

Kemény, ez a csapat kemény.

Visceroid 2018.06.05. 12:23:13

"Így tanév vége felé hadd kérdezzem már meg, hogy melyik pedagógiai irányzathoz tartozik a „mit csináltál, hülye gyerek?” és a „ki köpött a vödörbe, a k..va anyátokat?”"

Van ilyen pedagógiai irányzat. Keletebbre még durvább is!

2018.06.05. 12:25:35

@aptikjampó: már hogyne neveltek volna, sőt, nagyon is, fakanállal, vonalzóval, keménytáblás atlasszal, mikor mi került a kezükbe- és látod mire mentek vele - még mindig nem vagyok érzelmek nélküli parancsteljesítő robot, pedig a nevelőim igyekezetén igazán nem múlt :)

Összekevered a tiszteletet a 'tisztelettudó'(nak mondott) viselkedéssel.
Senki sem tisztel _mindenkit_, akivel tisztelettudóan viselkedik, csak olyankor betart bizonyos társadalmi normákat.
Aztán vagy kialakul belőle valódi tisztelet vagy marad a (többnyire kölcsönös) képmutatás.
De ez már nem tartozik szorosan a topichoz :)

aptikjampó 2018.06.05. 12:31:22

@croc: Jójj te szegény eltángáltakk soxor? Engem is. Ne jáccunk a szavakkal, az a lényeg, hogy úgy viselkedjen az a gyerek hogy ne akarják érte pofánvágni!

2018.06.05. 13:03:44

@aptikjampó: igen. (bár mindig lesznek olyanok akik 'má megin nincs rajta sapka' alapon úgyis pofán akarják vágni).

Viszont: a gyerekek általában felnőttektől tanulják a pofátlan viselkedést.
Nemrég jártam egy óvodában, ahol az ügyeletes senkihelyettes egy édesapával folytatott beszélgetését úgy kezdte, hogy : Na idefigyeeejjen, apukaaa!
Ez a nagytudású asszony szemmel láthatóan nem érti, hogy a körülötte futkározó sacc per kábé huszonöt gyerek nem süket és ő éppen most tanítja meg őket arra, amiért aztán majd állandóan sírni a szája, hogy ez micsoda egy tűrhetetlen pofátlanság.

Tudom, hogy ez csak egy kiragadott példa csak sajnos szerintem elég gyakori.
Nem mai probléma, már a biblia is értekezik bizonyos képmutatókról, akik másban a szálkát is, magukban meg a gerendát sem, úgyhogy nem reménykedem gyors megoldásban, csak mondom :))))

ze11 2018.06.05. 13:05:43

@trtr: Lehet, hogy sokan papírok nélkül jobban csinálnák, mint azok a pedagógusi végzettséggel rendelkező kontraszelektált humanoidok, akik msára nem voltak jók, hát elmentek tanárképző/tanítóképző irányába "csakdiplomádlegenyjáááányom" szülőkkel a hátukl mögött.

Tajgetoszvagybazmeg 2018.06.05. 13:11:11

Dongják körül, mint húst a légy - a trollok ezt a posztot.

Kurvaanyját a neveletlen gyereknek. (A kis geci, nem átallott bekopogni és elfutni.
Az tiszteletlenség!!! Tiszteletlenség!!! Nem tiszteli a tiszteletre méltó tanítónénit!!!!.)

A fasznak kell terápiára vinni. Fegyelem kell ide, nem terápia. (Az iskola szar kicsit, majd abbahagyja. Hát istenem, tikkel is? Majd azt is abbahagyja, ha kap két pofont. Mit rángatod itt a szemed sarkát, kis szimuláns?)

Engem bezzeg még vert is a tanítónéni, mégis ember lettem. (Ja. Más kérdés, hogy milyen.)

Ez a szint. Itt senkinek nincs gyereke? Vagy van? Akkor még nagyobb a baj.

sakkosfx 2018.06.05. 13:11:56

Senki nem említette a szigorú de igazságos tanárt! Pedig mindenki az ilyen tanárokat kedvelte! Mert gyerekként is felismerjük az igazságost és a rajtunk uralkodni akarót, és azt nem szeretjük! Volt egy hülye tanárunk aki viccet mesélt nekünk, és ha valaki nevetett rajta körmöst vagy nyakast kaptunk! Volt olyan amelyik az ásót dobta felém hatodikos koromban de és visszadobtam, szerencsére jó volt a refexünk mind kettőnknek! Így nagy baj nem történt! És akkor hatodikos voltam! Utána békén hagytuk egymást!

Medgar 2018.06.05. 13:44:36

@Tajgetoszvagybazmeg: Van két gyerekem ezért nyugodtan mondhatom, hogy te is mega a sipákoló anyuka is orbitálás faszok vagytok. Egy-egy ilyen édibédi deviáns gyerek az egész osztályt szétbassza mert anyu vagy apu csivava helyett kölyköt akart, de nevelni baszik, mert még kicsi, mert jogai vannak, mert nem bírja a kötötségeket stb..

Katinkanya 2018.06.05. 14:01:18

@Medgar: kedves szülőtárs! Szerintem itt jött el a pont, amikor kezdd el moderálni magad... mert a gyermekeid is ezt a stílust tanulják majd el tőled... :)

jonatanxx 2018.06.05. 14:36:10

@CsendPenge: Pont a 3-4 "hozzáértővel" van tele a töke mindenkinek tanárnak szülőnek egyaránt. A tanítás egy szolgálatatás, amivel ha a túlnyomó többség elégedett, akkor jól csinálják. A szakértők meg le vannak ejtve. Felejtsd el, hogy te "tudod", mindenki más pedig hülye, rosszat akar a gyerekének, és a vesztébe rohan. Nem! A 3-4 "hozzáértő" gyereke akadályozza a többit a fejlődésben. A velük való plusz foglalkozás, fegyelmezés, feladat ismétlés, másképp elmondás, próbálkozás a többitől veszi el az időt és az energiát.

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2018.06.05. 14:57:46

Alapvetően itt mindenki hibás lesz a végén.

A szülő, mert elfogult, nem akarja piszológushoz hordani a gyereket, nem akarja elfogadni, hogy bizonyos helyzetekben bünti jár a nem megfelelő viselkedésért.

A gyerek mert még nem sikerült átállnia az óvodai, kb mindent lehet környezetből az iskolai szabályok vannak környezetre, plusz otthon mindent lehet.

Persze a főhülye az a tanár, mint ez a posztból kiderül, aki szerencsétlen a maga megmaradt kevés eszközével megpróbál valahogy fegyelmet tartani és nevelni. Tény, hogy sajnos van olyan aki következetlen, buta, vagy csak simán itt éli ki a komplexusait, kis minihitlerként.

Gyerekkoromban, amikor egy taslit kaptunk egy 'édes gyerekem, nem csinálhatsz ilyet' dorgálás keretében, utána senki nem szenvedett lelki törést, nem kellett agyturkászhoz járni évekig. Amikor az ember 'rosszat' csinált és megkapta érte a büntetését (szamárpad, sarokba állítás, akár egy füles) mindig tudta, hogy megküzdött érte.

Talán ha a szülők megtanulnák a NEM szó használatát még mielőtt közösségbe küldik a gyereket, kevesebb ilyen szituáció fordulna elő.

Edzést tartok 7 évestől felnőttekig bezárólag. A gyerek eljön edzésre, elmondjuk neki a teremben mit lehet, mit nem lehet, mik az alapvető viselkedési szabályok. Elmondjuk azt is, hogy bizonyos dolgokat azért nem tehet, mert veszélyes lehet, ő vagy másvalaki megsérülhet. Sok éve csinálom már ezt, és az utóbbi 8-10 évben egyre többször fordul elő, hogy nem elég 1-2 alkalommal elmondani, hogy hajolj meg mikor belépsz, legyél tisztelettel a társaid iránt, ne rohangálj bottal a kezedben, sorolhatnám.

Mikor megkérdezem, hogy mond csak Gedeonka, nem beszéltük már meg ezt egyszer, nem mondtad, hogy érted és így fogsz viselkedni? Mire a válasz, de igen, de otthon is azt csinál amit akar.
Ilyenkor egyszerű helyzetben vagyok, csak azt mondom, akkor semmi gond, öltözz át, ülj le a padra, mikor megjönnek a szüleid mehetsz haza, többször nem kell visszajönni. Ebből eddig mindig elég volt egy alkalom és a többség rájött, hogy van, amikor be kell tartani a szabályokat, hogy egy közösséghez tartozhasson.

A tanár nyilván nem küldheti haza a gyereket. Viszont beszélhetne a szülővel, hogy gondok vannak, beszéljen a gyermeke fejével. Ez általában működik, van mikor nem. Én is megkaptam, hogy milyen egy alkalmatlan gyökér vagyok, azért gyerek, hogy rohangáljon. Ha valakinek baja esik, mert a gyereke ész nélkül rohangált mikor épp nem szabad, nyilván én leszek aki felelős, ezt nem várom meg.

Teszem hozzá, szerencsés helyzetben vagyok, mert aki elhozza egy ilyen edzésre a gyerekét, azt nagyjából tisztában van vele, hogy itt fegyelemnek kell lennie, sokan ezért is hozzák a gyerkőcöt.

Úgyhogy a kedves szülők még a pszichológus előtt egy picikét nézzenek magukba objektíven, gondolják át, mennyit tettek a közösségre nevelésért... egyáltalán bármiféle nevelésért.

2018.06.05. 15:41:53

@MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi:
szerintem nem csak a szülők vannak ebben benne, hanem az is, ahogy a felnőttek (egyre inkább) egymással beszélnek és bánnak- a gyerek elsősorban a példából tanul, nem a prédikálásból.

A tanárnak sem a büntetés lenne az egyetlen lehetősége, lehetne pl. beszélgetni is, motiválni, ilyesmi, csak ahhoz idő kéne, türelem, ahhoz meg az, hogy ne legyenek annyira leterheltek/alulfizetettek, hogy azt se tudják, milyen nap van.
Szülőkkel ugyanez: ha több időt tölthetnének a gyerekeikkel, valamivel kevésbé kifasírozott állapotban, lehet, hogy nem lenne bűntudatuk, amit aztán azzal ellensúlyoznak, hogy mindent megengednek stb.

És talán az sem a legépeszűbb dolog, hogy júniusban még alszik a gyerek délután, decemberben meg már "ír-olvas", különben nincs helye az osztályban, jegyezze csak meg egy életre a kis pszichopata ballaszt, mi jár annak, aki feltartja a "rendes embereket".

Szóval lenne itt mindenkinek tennivalója, nem lehet csak úgy egyszerűen mindent ráfogni se a "felelőtlen szülőkre", se az "alkalmatlan pedagógusokra", de még csak a pénzhiányra se.

kacsa. 2018.06.05. 16:05:00

Megértem, ha valakit idegesít anyuci pici "nekem mindent lehet" fiacskája, de ha egy elsős szorong és tikkelni kezd, ott valószínűleg nem csak az anya túlérzékenységéről van szó. Szeptemberben beszéltük több, gyermekes ismerősömmel, hogy félnek, szoronganak a gyerekeik az iskolakezdéstől és mi nem emlékeztünk rá, hogy a "mi időnkben" velünk ez lett volna. Most vagy az idő szépített ennyit, vagy valami nincs rendben.

Amit problémának látok amellett, hogy kontraszelektált a tanári kar az a tanárok túlterheltsége, illetve az, hogy nem kommunikálnak a szülőkkel. Elhiszem, hogy sok időt és energiát elvenne minden gyerek szülőjének naponta elmondani, hogy mi volt az iskolában, de ha valakivel gond van, akkor a fekete pont nem sok információt hordoz, ha egyáltalán van...
Családban esett meg, hogy iskolába került a gyerek (az egy másik történet, hogy nem volt iskolaérett, de az óvónénit nem lehetett meggyőzni), szülő reggel 7:45-kor a kapuban leadja a gyereket, 4-kor felveszi, beljebb nem mehet, tanítóval nem találkozik, beírás egy volt (megütött valakit), fekete pont nincs. Két hét után megy a kérés a szülőknek, hogy lesznek szívesek az igazgatóhoz bemenni, aki "javasolta", hogy vigyék más iskolába a gyereket, mert verekszik és zavarja az órát. Kérdezték a tanítót, hogy nekik erről miért nem szólt. Azt mondta, hogy erre neki nincs ideje, a gyereknek meg nem akart fekete pontokat adni, mert az elveszi a kedvét. Mert aztán az, hogy a második napon szamárpadba ültetik majd meghozza... igaz, ez az infó nem a gyerektől vagy a tanártól származik, hanem egy másik szülőtől, akinek a gyereke mesélte, ahogy azt is, hogy a tanító hogy tálalta ezt az osztálynak (Y-ka rossz gyerek). És itt nem az volt, hogy a szülők nem nevelték a gyereket vagy nem figyeltek volna rá, mert otthon vannak náluk szabályok. Azt is tudják a szülők, hogy izgága a kölök, és a tartós figyelemmel is vannak problémái, akkor már egy jó ideje jártak vele szakemberhez is, ezt már a beiratkozáskor is jelezték, de az iskolában azt mondták, hogy megoldják. Jól megoldották... azóta a gyerek úgy reagál az iskola említésére, mintha Recskre akarnák vinni munkatáborba. Mindezt úgy, hogy a tanítónéni amúgy aranyos, nem az a szigorú típus, régről ismerem, csak rásóztak 30+ gyereket és ennél a gyereknél sem a cukiskodás, sem a megalázás nem működik, gyerekre szabni a módszereket pedig fárasztó. Az említett gyereknél egyébként a szigorú, de nem durva módszerek jönnek be egy nagy adag szeretettel.

]{udarauszkasz 2018.06.05. 16:16:03

@maxval balcán bircaman: aceloklot. Makarenko mar alulrol szagizza az ibolyacskajat, halistennek. Ez a liberalizmus nem a politikai liberalizmus, ezt liberalis nevelesmodnak nevezzuk. De lehet aceloklot is kostoltatni bele, aztan lesz belole egy orok eletere szorongo melos, vagy egy pszichopata fonok. Sulyosabb esetben sorozatgyilkos,mert ezt tanulta az isiben. Okollel mindent meg lehet oldani,persze. Az ilyenek tettek tonkre az eletemet. Es nobol is van am ilyen,csak ok lelki terrorral oldjak meg az egeszet. Engem az egesz orszagbol eluldoztek ezzel a modszerrel.

zokogjatok 2018.06.05. 16:38:40

@CsendPenge: "Hol írták, hogy a gyerek egy angyalka? "

ugyanott ahol te azt olvastad hogy egyesek a bikacsököt meg a véresre verést szeretnék.

zokogjatok 2018.06.05. 16:41:16

@nnnnnnnn: "pszichopata gyereket aki az én gyerekem cseszegteti, nem lehet kicsapni az iskolából, "

+1

zokogjatok 2018.06.05. 16:42:25

@Lehetnék én is: "Talan a szamonkeres es ertekeles lehetosegenek csonkitasa is az oka "

úgy van, az alapvető kommunikációhiány is gond sokszor.

zokogjatok 2018.06.05. 16:43:11

@CsendPenge: a poroszos módszer nem működik, kivéve ha átnevezzük Sanghai módszernek, mert akkor hirtelen trendi és kúl és az oktatás jövője :D

Ekrü 2018.06.05. 17:32:42

Tapasztalatom szerint (két gyerek) kizárólag azok a szülők hőbörögnek az iskola és a tanár ellen akiknek kezelhetetlen a gyereke.És persze mindegyik ilyen aprócska történetekkel példálózik ,aztán ha az ember rákérdez az osztálytársak szüleinél egy egészen más helyzet derül ki.Én még jó tanuló ,jó magatartású gyermek szüleit nem hallottam panaszkodni se az iskoláról se a tanárról.Viszont láttam épp a posztíróhoz hasonló szülőt tágra nyílt szemekkel csodálkozni,mikor rájön ,hogy a gyermekét kamaszkorban már ő sem tudja megfékezni.Ilyenkor jön a "nem értem mitől lett ilyen ,pedig én mindent megtettem" típusú panaszáradat.

ami szabad 2018.06.05. 17:58:54

Kedves Katinkanya! Akkor is igazad volt a suli váltással, meg a story leírásával, ha sok felnőtt képtelen azt megérteni, vagy mert ő is terrorban nőtt fel, nehogy már a gyereknek jobb legyen, vagy mert sose látott, de főleg nem nevelt még gyereket. Egyes tanárok szeretnék, ha az iskolát munka+ büntetésnek élnék meg a gyerekek, mások hajlandóak partnernek tekinteni, a keretek tökéletese felállítása mellett, vasszigor és alázás nélkül képesek rendet tartani és tanítani az órán, mert a személyiségük olyan, hogy a gyerek nem kötelességből, hanem érdem szerint tisztelik, és szeretik. A huncut gyerek nem egyelő a rossz gyerekkel, ezerszer inkább egy csintalan de jó szándékú melegszívű gyereked legyen, mint citromba harapott , fegyelmezett gonosz, amit most nevelni szeretnének. Jó egészséget, és maradjon meg a humorotok, az úgyis átsegít sok mindenen,!

eßemfaßom meg áll 2018.06.05. 18:27:26

...mennyivel cukibbá válik a többiek tanulását akadályozó neveletlen büdös kölök ha elkezdjük kis huncut melegszívű csintalannak nevezni.

2018.06.05. 19:49:18

De azért azt ugye tudjátok, hogy nem minden gyerek egyforma?
Felnőttben is vannak jól terelhető birkák, és igzága, makacs példányok, mért pont a gyerekektől várjátok el, hogy teljesen egyformák legyenek?
És én nem ítelkeznék ilyen könnyen a többi szülő fölött: van egy rakat olyan szülő, akinek az egyik gyereke teljesen 'normális' a másik meg 'kezelhetetlen' pedig ő ugyanazt csinálja, csak a másik gyereknél nem volt szerencséje és azzal nehezebb.

legális 2018.06.05. 22:27:47

Bocs Katinkanya,
ezt írod:
elővettem egyetemi tanítás-módszertani és gyermekpszichológiai tankönyveimet, hogy kölcsönadjam olyanoknak, akik esetleg nem olvasták, vagy nem alaposan, vagy nem érdekelte őket a gyermeklélek, vagy szimplán csak nem szeretik a munkájukat.

Na most ha te ilyen képzettséggel felvértezve pont a legnevelhetetlenebb gyereket küldted az osztályba, arról tényleg nem a gyerek tehet. De sajnos nem is a tanár.

Ha a többi hendikeppes gyerek, akit otthon nem ilyen tudományosan készítettek fel, és Bence100 feketepontja helyett 5-10-30 pontot termeltek, akkor bizony a felkészítés nem volt sikeres.
A többiek is többnyire először voltak elsősök, ha meg mégsem az nem nagy előny. Óvodából jöttek. Annyit elfogadtak, hogy foglakozáson foglalkozunk, ebédlőben ebédelünk, tesiórán szaladgálunk. Nem olyan bonyolult.

]{udarauszkasz 2018.06.06. 07:53:59

@legális: ki a hendikepes? Miert hendikepes? Gyerekkoromban enyhe (!) autizmussal kerultem iskolaba. Jo sok evembe kerult, hogy az ezzel jaro korlatokat attorjem, es az ezzel jaro extra kepessegeket hasznositani tudjam valamilyen szinten. Ha az alsos osztalyfonokom nem lett volna olyan amilyen, talan a fel eletemet a Lipoton toltom, a maradekot meg a hid alatt. Jelenleg kulfoldon elek, 2 idegennyelvvel tobbet keresek, es jobban elek,mint a legtobb korlatolt dilettans,akik dilihazba akartak dugni,mert nem tudtak,hogy az autizmus enyhebb formai nem fogyatekossagok. De sajnos voltak nehanyan,akiknek jocskan sikerult derekba torni az eletemet, nem is egyszer. Egy rakas ongyilkossagi kiserlet utan kellett ujra talpraallni. Es nem: ami nem ol meg, az egyaltalan nem erosit meg. Ellenkezoleg. Kisziv beloled egy darabka eletet. Minden alkalommal. Ami megerosit,az az akarat. Uj alternativak utan nezni. Atrepulni a betonfal felett,es jot rohogni a sok idiotan,akik lehuztak,es most fejjel rontanak neki ugyanannak a betonfalnak ujra meg ujra. Na,ettol leszel eros. Hogy magad mogott hagyod azokat,akik a sajat onzoseguk miatt tonkre akartak tenni,es a gyerekkor remei egesz picinek tunnek odafentrol.

Lehetnék én is 2018.06.06. 09:16:38

@]{udarauszkasz: a cikk esetében hendikepes az, aki nem ilyen anyaval indul, mint a poszttoló Katikanya.
Mert hogy ó mindenbol milyen felkeszult és megis 100 feketepontot habart ossze Bence. Azt gondoltam érzodik az irónia a mindent tudó, sajat gyermeket nem, vagy csak felrenevelo szulotipussal szemben

A Te életedhez, pontosabban annak problémáihoz valo hozzáállásodhoz termeszetesen gratulálok, a hendikepes gyerek az én beszolásomban más értelmezést jelentett.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.06. 13:06:03

@eßemfaßom meg áll:
"érdekes módon a szuprtjólteljesítő bezzegázsiai országokban olyan fegyelem van az iskolákban, hogy a "poroszos módszer" egy hippi kommuna hozzájuk képest. "

Ja, meg a kínai gazdasági modell is egészen jól nézett ki addig, amíg ki nem derült, hogy a számok egy része kozmetikázott, illetve a kínai melósnak konkrétan alacsonyabb volt az életszínvonala, mint egy fekete rabszolgának anno Texasban. (amióta lettek emberi és melós jogaik, már nem annyira olcsó, és nem annyira bezzegország Kína). Szóval nem túl jó a példa.

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.06. 13:09:10

@ami szabad: Ha valahogy ki lehetne emelni a hozzászólásod, az tök jó volna, a sok fiókführer között így kicsit elveszik, hogy van, aki nem csak a kapott/elszenvedett rossz példát tudná tovább adni.
Akkor most ide kell írni, hogy +1? Az a gyerekeim száma? Vagy az egyetértésemé? :D

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.06. 13:13:24

@zokogjatok: Szövegértésből és iróniából te hányast adnál magadnak? Nekem ezek szerint nem túl jót véstél be. De nagy mákom van, hogy nem ezen múlik a vacsim! :)

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2018.06.06. 13:20:31

@sakkosfx: És még mennyi mindent nem említettek! Sajnos a többség az információ hiánya és a "Ne ítélj..." helyett a személyes tapasztalatai alapján belelátta a történetbe, hogy a gyerek az ilyen, az anyuka az olyan, a tanár meg amolyan, és ez alapján gyorsan oda is vágott egy rövid, de felületes ítéletet. Szerencsére az illetékes helyeken/pozíciókban sokkal képzettebb, szélesebb látókörű szakemberek vannak. Minden bizonnyal lehetne kritizálni őket, remélem a hozzáértő, jó pedagógusok meg is teszik (amit kell), és idővel hatékonyabb lesz a rendszerünk. Addig sajnos marad ami marad a lehetőségek közül.

eßemfaßom meg áll 2018.06.06. 14:56:53

@CsendPenge: Említettem volna egy szóval is Kínát? Nem tűnt fel.

eßemfaßom meg áll 2018.06.06. 14:58:34

@]{udarauszkasz: Egyik fideszfób nick rákos, a másik autista sorozatöngyilkos, jó kis csapat vagytok

2018.06.06. 15:18:16

@eßemfaßom meg áll: ezért a legutóbbi kommentedért remélem szégyelled magad.
Ez a hangnem (még hozzád is) méltatlan.

]{udarauszkasz 2018.06.06. 17:00:03

@croc: ez nem az a fajta. Nem ismeri a "szegyen" szot, max a szotarbol.

eßemfaßom meg áll 2018.06.07. 17:51:17

@croc: Nem. Ezeknek még ez a stílus is túl angolkisasszonyos.

Reactor 2020.02.26. 20:42:24

Alapból ott van az egész elbaszva, hogy az oktatási rendszerünk egy kalap szar. De a a kalap ebben az esetben egy hatalmas cilinder.
Ahelyett, hogy minden gyerek azt tanulhatná, azzal foglalkozhatna, ami actually érdekli is, az ideje nagyrészét idétlen, haszontalan baromságokra kell elpisálnia. Félnapokat ül bent egy padban, hogy érdektelen szarságokat tanuljon meg, aminek aztán az életben soha nem veszi hasznát, semmilyen területen, pénzt meg pláne nem fog keresni vele. A helyes megoldás az volna, hogy minden gyerek azt tanulná meg, ami érdekli, amihez affinitása van, mert abban fog kiemelkedő teljesítményt nyújtani, és adott esetben súlyos százezreket keresni. Ehelyett ráhúznak egy kényszerzubbonyt minden gyerekre, egyenarcokat akarnak faragni belőlük, és ahelyett, hogy egy dologhoz jól értene mindegyik, sokhoz fog rosszul érteni.
Én is rendszeresen kaptam az igazságtalan büntetéseket odahaza, amikor matekból, fizikából stb. egyest kaptam. Igen, egyest kaptam, mert nem tanultam, magasról leszartam a témát, nem érdekelt, és máig nem is vettem semmi hasznát. Manapság, a számítógépek és a fejlett technológia korában ki a hétszentséges majomfasza fog nekiállni papíron másodfokú meg paraméteres egyenleteket megoldogatni, háromszögeket szerkeszteni? Ki a franc fog attól ötvenezer forinttal többet hazavinni, hogy meg tudja mondani, hol volt a mohácsi csata, vagy hogy Ady Endre kutyapózban vagy hasonülősben kúrta-e meg Csinszkát? Mi az értelme ennek a tömérdek hót fölösleges infónak azon túlmenően, hogy a gyerek jól megutálja az iskolát?
Mondjuk mit csodálkozok, ez itt Orbánisztán - ami kerek, azt cipeljük, ami szögletes, azt gurítjuk. Közben meg csodálkozunk nagyokat, hogy milyen konstans a társadalmi elhülyülés.

csikocska 2020.03.01. 18:46:49

@Reactor: Most kivételesen, teljes mellszélességgel minden általad leírt szavaddal egyetértek a magyar oktatást illetően.
Már a középsulis időszakomban tapasztaltam azt, hogy hiába szerettem volna számítógép karbantartó mester szakra beiratkozni a mindig jó indulatú édesanyámmal, kellett ahhoz egy középfokú angol nyelv érettségi.
Én a kémia, a biológia és az angol nyelv órákon szerettem a legjobban lenni, mert ott a tanárnők kinézetre nagyon tetszetősek voltak és kellőképpen sok tananyagból tudtam hasznosítani, ám a többi kötelező tanórát pokolként éltem meg. A magyar irodalom és nyelvtan tanárnőm (aki nem elég, hogy öreg volt, még ellenszenves is volt) úgy pikkelt rám, hogy meg akart buktatni engem az érettségi vizsgára. Szerencsére a biosz tanárnő felajánlott, hogy az általam választott téma tartalmának a szóbeli elmondásával átmehetek a biológia érettségi vizsgán. A középfokú matematika tananyagok első látásra annyira nem voltak egyértelműek, külön kellett egy tapasztalt tanárhoz korrepetálásra járnom a jegyek javítása érdekében.
Engem nem érdekel, hogy milyen költők, írók által lett a magyar nyelv megújítva vagy hogy mennyire volt jelentős a trianoni békeszerződés hatására a kelet-magyarországi területek elvétele a szomszédos államok által, mert hogy nem az én életcélom volt a professzori diplomára való törekvés.

Az egyik Csongrád megyei kollégiumra azért kellett költözzek be minden hétköznap, mert a heti rendszerességgel bepiáló édesapámtól sosem volt nyugalmam. Az eddigi legutóbbi szakképzésem időtartamán belül megint csak olyan dolgokra tanítottak engem, amiknek az életben nem vennék hasznát. Már ott határozottan éreztem azt, hogy nem teljesen mennek rá arra, hogy értékes tudással lássák el a nebulókat, hanem hogy teljesen elvegyék a kedvüket a főiskolára/egyetemre való továbbtanulásra.

Ha így halad tovább az oktatás kis hazánkban, elég nagy szar helyzetben leszünk a tőlünk nyugatabb égtájakon lévő országokhoz képest.
süti beállítások módosítása