Fesztivál kisokos anyáknak

2018/06/06. - írta: Katinkanya

Elérkezett a fesztiválszezon, és mitagadás, ilyenkor az anyákban is feltámad a bulizhatnék. Menjetek, eresszétek ki a fáradt gőzt, utána úgyis fel kell húzni a cselédsipkát újra.

34200256_10216518950391449_346035443340410880_n.jpg

 

1.

A tavalyi fesztivál, amin életedben először részt vettél 40+ban, annyira jól sikerült, hogy igyekszel rendszert faragni belőle. Azért jó, hogy fesztiválok csak nyáridőben vannak, mert sűrűbben úgysem bírnád a terhelést. Így viszont, évente egyszer (két-háromszor…) elhiszed magadról, hogy simán megy ez, kirúgod magad egy perc alatt, mint rég. De nem. Aki berúg, az ki is rúg. Egyrészt a hámból, másrészt regenerálódsz, persze, csak nem azonnal. Hol vannak már azok az évek, amikor egy végig partizott éjszaka után mentél be egyenesen dolgozni, alvás nélkül…!? Amikor heti 2-3 bulit nyomtál. Amikor semmi sem látszott rajtad, még a kialvatlanság sem, nemhogy a másnaposság. Amikor egyszerűen örömet okozott az éjszakai élet!! Ellenben most már belátod, hogy nem minden parti éri meg azt a minimum 48 órányi küzdelmet, amit utána végig kell csinálnod, hogy újra emberek közé merészkedhess. Éjszakáztál te már eleget szoptatással, ordító csecsemővel, fosós-hányós betegséggel, lázgörccsel és elaludni nem képes gyermekekkel. Már nem kockáztatod meg mindenáron azt a vállalhatatlan arcberendezést, ami másnap idegenül rád mered a tükörben. Ma már mérlegelsz, hogy többet ér az alvás, mint csillámokban pörögni a szemöldöködön egész éjjel, egyszerűen azért, mert aludni jó. És széppé tesz. És kiegyensúlyozottá. Ugyanúgy, ahogy a bulizás is kiteljesít, ha megfelelő a gyakorisága/ritkasága.

2.

Ha fesztiválra indulsz, ne húzz magadra ciki rongyokat!! Nagyon, de nagyon fontos (mint azt 14 éves lányomtól megtudtam), hogy sortban menj a buliba! Ha nem sortban mész, béna vagy és öreg. Maximum a farmergatyát kockáztathatod meg. Én egy picit elszúrtam a szettet egy nem megfelelően trendi felsővel, de a sort pipa. Mondjuk azt mondhatta volna valaki, hogy ne fehér legyen, mert vergelődés, pogózás, ugrándozva tombolás közt nagyon, de nagyon sérülékeny a színe. A kilötyögő rozéfröccs nyilván azonnal agyonveri a cuccodat, de amint a fűre leülsz, vagy a toitoi túlvilági sötétségében próbálsz kapaszkodni és vad fruttikat dúdolgatva („forog a világ, elfolyik minden”) guggolva pisilni, azonnal ocsmány dolgok kenődnek a sort-seggre. De a legrémisztőbb, hogy ezzel csak másnap szembesülsz, amikor először kitámolyogsz a fürdőszobába és megpillantod a földre hajigált sortod állagát és színét. Fájdalmas. Legalább annyira, mint a fejed.

3.

Készülj fel pontosan, hogy milyen koncerten szeretnél részt venni! Tanulmányozd a fesztivál-helyszín térképét, memorizáld előre a színpadokat és fellépőket! Tartsd be a házirendet! Az otthon bekevert bacardi-zerot még a beléptető kapuk előtt, 40 fokos hőségben, húzóra fogyaszd el, egyrészt, hogy szabálykövető legyél és ne vigyél be alkoholt a táskádban, csak a testeden belül, másrészt hogy mire átérsz a kapukon, már tutira fogalmad se legyen, hogy hol vagy. Itt kap valódi értelmet a korábbi felkészülés, hogy hova jöttél, miért és kikkel. Szerencse, hogy a dalszövegeket a hosszú távú memória őrzi, így nem leszel zavarban, amikor tombolva ordítod az első sorban, hogy egy-két-há k.vaanyád, négy-öt-hat szopdleaf.szt. (Széplelkűektől nagyon bocsi, a Belgának tessenek felháborodni.) Néhány órával később viszont azért imádkozol, hogy remélhetőleg ugye egyetlen ovis anyukatárs, gyermeked pedagógusai, 20 évvel fiatalabb fiúcska munkatársaid és a város ott grasszáló, összes fotósa ennek nem volt tanúja.

4.

Ejtsünk szót a másnapról. Itt már nem csak arról van szó, hogy össze-vissza keverted a piákat, mert bent nem lehetett kapni bacardizerót, így belga sörrel öblögettél, de aztán egyik kis tanítványod meghívott egy (néhány) ingyen körre a vodkás sátorba, és nem utasíthattad vissza udvariatlanul, olyan jóravaló gyerek… A gond veled már az, hogy amúgy is vérnyomáscsökkentővel, pulzusblokkolóval és két marék vitaminnal építed fel magad reggelente. Na, de ami egy ilyen csapatós buli után vár rád, az több, mint egy átlag szerda. A fejed sajog. A torkod égő lávamező a hülye, fél doboz elszívott cigitől. Jó esetben nincs hányingered, de erőd az annyi csak, hogy hanyatt heverj és nyüsszögj egy kis kávé után. Az összes izmod fáj, estére lesz abból izomláz is, a fájós derekad/térded/bokád meg kifejezetten akut fázisba lép. Két kávé, 1,5 liter víz és a fájdalomcsillapítók után vagy képes a zuhanyig elmenni, és átkozod a pillanatot, amikor kiötlötted az egész bizonyítósdit, hogy jó lesz vegyülni a tizenesekkel meg huszonosokkal. Eleve kaptál egy nagy adag fikázást kamasz gyermekedtől, hogy úgyis tudja, miért nem a második napra mész: mert az elsőn lépnek fel gyerekeknek ismeretlen, öreg réteg-alterok, akik csak szülőknek zenélnek a kisszínpadon… Ezt még megemészted valahogy, de a tested késleltetett reakcióidejét, a regenerálódás elhúzódását már kevésbé. Ebédre étterembe vonszolódtok családilag, te egy napszemüveg és 4 nagy cukormentes limcsi mögé bújva szuszogsz. Mert ülni is nehéz. Délután nagyobbat alszol, mint a kis ovisod, és este hatkor, ugyan nem varázsütésre, de érezni kezded, hogy lesz itt remény…hogy a második napon meghallgasd az igazán népszerű fellépőket. Lassan tölt el az öröm, és most értékeled igazán, hogy dolgozó nő vagy és van pénzed méregdrága sminktermékeket vásárolni, amiknek eljött az idejük bizonyítani azt a beígért szuper fedőképességet, ragyogó bőrt és lifting hatást, amiért az egész vásárlást benyaltad.

Úgyhogy… ne haragudj, Kicsim, nincs véletlenül egy kölcsön farmer sortod? Tudod, a tegnapi megviselődött…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljanyanak.blog.hu/api/trackback/id/tr814021036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása