Nyárzáró melléfogás, csokoládéval

2018/09/02. - írta: Katinkanya

Régi szokásunkhoz híven a vakáció utolsó hetében válogatott programokkal szórakoztatom kamasz gyermekeimet, animátor szerepemben kiteljesedve. Viszont a legkomolyabb készültség ellenére sem jöhet össze minden tökéletesen.fejedelmi-csokolade-kostolo-tura-474-279-53266.jpg

Valójában pozitívan zárult a nap mérlege, mert a CyberJump-ban nyitáskor még csak tizenöten ugráltak összesen, Burger King volt az ebéd és egy plázás fülbelövés-fülbevalóvásár is „becsaózott” és most büszke vagyok, hogy ezt a frissen tanult szót ilyen trendi módon alkalmazni tudtam. Négy kiskamasszal (13 és 14 évesek) a délutánt úgy terveztük, hogy az Andrássy Élményközpontban játszunk egy jót, majd a Csokoládé múzeumban folytatjuk a napot. Az Andrássy kasszájánál kértem a családi belépőt, amikor a kasszás lány kinézett a vállam fölött a kölykökre és megkérdezte: - Biztos, hogy be akarod vinni őket? – Bátorkodom, igen. – Hát, a nyálukon fognak csúszni az unalomtól!

És akkor jótékonyan elmagyarázta, hogy valóban ebből már egy kicsit kinőttek, mert az intézmény által nyújtott interaktív élmény-elemek 10-12 éves korig élvezhetők igazán. Végül is hálás vagyok, hogy megspórolt nekünk egy jó adag másra elverhető pénzt. (Lsd. 3-at fizet, 6-ot vihet fülbevaló akció.) Miután a 11 órás junk food eldöntötte, hogy az értelmes étkezést aznap már fölösleges erőltetni, így kicsi lelkiismeret-furdalásom sem volt, amikor a Csokoládé múzeum csoki kóstolóval egybekötött túrájával folytattuk a programot.

A Csokoládé múzeum – „hogy is mondjam magának” – olyan ambivalens élmény volt. Amikor valahogy azt érzed, hogy jó-jó, de az egészet sokkal jobban is meg lehetne csinálni. Adott egy XVI. kerületi villa, amit a történelem jól megviselt az államosítás meg a különböző tulajdonosváltások során, de a felújítás végén egy klassz ötletet amatőr módon valósítanak meg benne. Remek elképzelés a vezetés során a különféle csokoládék kóstolása, az izgalmas csokoládé-történeti sztorik, a filmvetítés és a minden látogató által egyedileg elkészíthető csokoládés édesség. De az egész mégis olyan szedett-vedett. A túra során bejártuk a házat, ami igazából csak egy több vitrinből álló, eklektikusan túlzsúfolt csokoládésdoboz-gyűjtemény, egy-két gagyi és lekopott falfestménnyel, ami a csokoládé történetét hivatott bemutatni két jelenetben, és a pince, ahol az égvilágon semmi infót nem kaptunk, azon kívül, hogy a „belső termet is nyugodtan nézzék meg”, de hogy mi az a rengeteg pohár, mi a szerepe a szörpöknek és pálinkáknak, az nem derült ki. Az egyetlen kérdésre, ami elhangzott, miszerint: milyen tulajdonban van a múzeum? – nem kaptunk választ, csak annyit, hogy ez bonyolult.

A vezetés során lehetőségünk volt egyedi édességet készíteni, ami abból állt, hogy egy előre gyártott linzerkosárkába csokit folyathattunk egy csőből és a tetejére néhány fűszert szórhattunk. Se nem érdekes, se nem izgalmas. Három perc, miközben szigorúan ideges utasításokkal kísérve egy tálcán hagytuk a terméket és jöhetett a filmvetítés. Megmondom őszintén, itt kaptam először röhögőgörcsöt kínomban, de a végén inkább szánalmat éreztem az egész jelenet lepukkantságán. A filmet egy M5-ről rögzített dvd-ről vetítették, de annyira pixeles volt, hogy alig láttuk. Becslésem szerint az 1985-ös gyártmányú Fürkész ismeretterjesztő sorozat, egy csokoládé témájú része volt, Straub Dezső főszereplésével. A gyermekeim jól nevelten kínlódták végig, az avítt humorú, szocialista filmremeket. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy a mai HD látványvilágban, amikor a vizuális élmény kiemelkedő kell, hogy legyen, egy fiatalokat megcélozni kívánó múzeumban kinek jut még eszébe ezzel a bejátszással sokkolni. Ezek a kamaszok, de már a felnőttek is nagyjából 17 másodperc alatt érzik kínosnak a technikai elmaradottságot. (Arról nem is beszélve, hogy a múzeumban és a túlárazott csokiboltjukban sem lehet bankkártyával fizetni.) Unalmas és elnyűtt volt, pont mint utána, a tárlatvezető által bemutatott rojtos kartontáblák, amin az antioxidáns-tartalmakat és egyéb nyalánkságokat demonstrálta. A lányom hazafelé felajánlotta, hogy szívesen összedob nekik egy ppt-t erre a célra. Vagy a csokoládé szökőkutat álcázó elhasznált doboz. Vagy a kertben álló hungarocell-szerű Mozart és a csokigolyó kompozíció, amit az idő rommá szabdalt már. Hihetetlenül amatőr volt az egész. Ajánlom figyelmükbe például a tihanyi Levendulaházat, ami szintén egy kisebb múzeum, viszont elképesztően profi, csodás látványtechnikával forgatott filmet mutatnak be, amit lélegzetvisszafojtva nézett minden látogató. A kiállítás interaktív elemei is érdekesek voltak, picike ajándékért a gyerekek tesztet tölthettek ki a kiállítás területén és a kézműves levendula limonádé is örök élmény volt. Érdemes ötletet gyűjteni, ha önállóan nem születik.

De térjünk vissza a csokihoz. A vezetés és a film során végig kóstolni lehetett, különböző termékeket kínált a tárlatvezető hölgy. De ezt is olyan „lebutított” módon: a film alatt 5 percenként berobbant egy tálcával és a tv-t túlharsogva bemondta, hogy milyen ízű csoki következik, volt, amikor a széksorok egyik felén elfelejtett kínálni, egy füst alatt pedig leszúrta azokat, akik a forró csokit lassabban itták, mint az elvárt norma, vagy a mini narancsos korongból „markolóval vettek”.

Egyszerűen azóta is értetlenül állok, hogy vajon tényleg csak a külső szemlélőnek tűnnek fel ezek a zökkenők? Vagy észreveszik „belülről” is, hogy min kellene változtatni? Mert az ötlet egyedi és igazán népszerű is lehetne, ha igényesség is társulna az üzemeltetéshez. Én mindenesetre szorítok, de segítek is szívesen felvirágoztatni a bulit.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljanyanak.blog.hu/api/trackback/id/tr1314216979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.