Most vagy nem vettem fel a locsolkodás fonalát a nagy utazások közt, vagy nem is volt mit felvenni… Képzeljetek el egy nagytakarítás előnapján lévő lakást, annak rendje és módja szerint. A nappaliban parkettacsere, sitthalom és szálló mikropor mindenfelé. Ragacs a teljes konyhapult és kövezet, a kislibás terítőn ropog a morzsa, a sonkatál maradványai mindenütt szétszórva. A bárpulton szomorú cserepes snidling, bazsalikommal. 
Retekcsuma, zöldhagymaszag, tojáshéj, beszállókártyák és taxfree zacskók mellett a második kávé kihűlve, mert közben jönnie kellett a nyúlnak és kapkodva nyuszifészek dobódott össze az udvaron és apró marcipántojásokkal útvonalat kellett rendezni egy füst alatt, aminek celofánjai üresen eklektikába rendezve a szőnyegen. A lépcső alsó fokán rojtosra széttaposott csokitojás, amit a férjem reggel nem észlelt, mint nyuszikereső útvonalat. Az ajándékok tépett csomagolópapírokkal szétdobálva. Bence a frissen kapott Barca mezben aludt, épp letámolyog a lépcsőn, közben a levegőben cselezget. Babó ünneplő pizsamáján, arcán és könyékig a karján nyálas csokoládé folydogàl. Akkor kopogtak. Mind egymásra meredtünk. Várunk valakit?- szólt az uram. - Húsvéthétfő van! Biztos a kukás kéregetők!
Hosszasan kopogott. Nem adta fel. Gyanút fogtam.
- Kislányom, lehetséges? Elképzelhető, hogy valami osztálytárs???
Kinyitottuk, lepergett előttem az ideális Húsvét foszlós hàzi kalács sütéssel, erdei tojásvadászattal, barkaág díszítéssel, ami a nagycsütörtöki hajnal 2.50-es reptérre induláskor foszlott szét. Hazaérkezés után örültem, hogy egyáltalán a bőröndöket már a mosógépbe ürítettem.
Nagyon helyes, öltönyös kissrác mosolygott az ajtóban, parfümmel felszerelkezve. Istenem, mennyire szégyelltem a pofámat!!! Nem volt egy nyomorult tálca süti, amit elé tudtam volna lökni. A morzsa recsegett az öltönye karja alatt az asztalnál. Sebtiben egy kosárba hajigálva a frissen kapott csokikból kínáltam és azt mantráztam közben mosolyogva: nem nézel szét! nem jegyzed meg! nem meséled el anyukádnak, hogy még meg se fésülködtünk!
- És merre sétálsz tovább, drágám? - próbáltam felhőtlenül szóra bírni.
- Apa hozott autóval, csak nem akart bejönni! Mindenkit meglocsolok, akit szeretek, ő visz el mindenhova!
Isten áldja! Isten áldja azt a drága jó, tapintatos embert!!! - gondoltam, de hangosan csak annyit motyogtam:
- Hívd be máskor Apát is, megkínáltunk volna egy mentes pálinkával! - és a hátam mögött a pultra kifolyt tojásfestéket törölgettem fél kézzel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.