Nagyon egyszerű a válasz, de mégsem annyira. Mert általában a kitűnő és nagyon kiváló bizonyítványok szoktak szembe jönni a facebookon, tehát következtetni lehet, hogy akié nem jön szembe, az nem kitűnő. De mi van, ha nem erről van szó?

Be kell vallanom valamit. Egyik gyermekem bizonyítványa sem kitűnő (hál’istennek), de voltak évek, amikor az volt. Viszont nem ezért nem posztolgatom az eredményüket.

1. Hanem azért, mert ezer és egy ok van rá ezen kívül, amiért büszke lehetek rájuk.
2. Azért, mert nem azon múlik a szeretetem, hogy hányas jegyet ír be nekik egy vadidegen, akinek az osztályzása sokszor nem a valós helyzetet tükrözi.
3. Azért, mert számtalan igazságtalansággal találkoztam az iskolai értékelésben a félév során, a számos jogosan kapott, kiváló és csapnivaló érdemjegy mellett.
4. Azért, mert nem robotokat szültem, akiknek mindenből, minden nap egyformán emelt szinten kell teljesíteni. Vajon mi felnőttek minden nap egységes szintet hozunk a munkahelyünkön hangulatban, lendületben és szakértelemben? Nyilván nem, ahogy az igazságtalan pedagógus sem, akinek épp rossz napja van… Vagy a kutyaütő gyerek, akinek egész éjjel ordított a beteg kistestvére, és hazatér egy rohadt nagy egyes felelettel…
5. Azért, mert boldoggá tesz, hogy kezd szétválni, hogy mi az érdeklődési körük, miben tehetségesek és mi a szuperképességük.
6. Azért, mert annak ellenére, hogy már kisgimnáziumban bele kell simulni az érettségi-felvételi-pontszámítás rendszerébe, vannak készség-tantárgyak, amiket sosem szabadna osztályozni, és olyan nem tét tárgyak is, ami hozzátesz ugyan az általános műveltséghez, de sosem fogod hasznát venni, ha nem leszel szakbarbár. (Te például emlékszel a bauxit bányászat Kárpát-medencére vonatkozó adataira? Vagy a domináns-recesszív öröklődés táblázatára? Vagy a deriválás finomságaira? Ha nem szakterületed, nyilván nem, csak tudod, hogy volt ilyen tananyagod is 30 éve.)
7. Azért nem, mert egész egyszerűen nem elvárás nálunk a kitűnő bizonyítvány. Többek közt nem is lennék hiteles vele, hiszen az én magatartásom is világéletemben jó volt ( tehát jó vagyok, ennyi, nem négyes vagy ötös, hanem jó) és reál tárgyakból sem jeleskedtem. Épp ma beszélgettem édesanyámmal, aki elég maximalista típus, és betyár mélyre szaladt neki például a magatartás jegyem, de ma megkérdeztem, így 25-30 év távlatából, hogy érzi-e ennek valamiféle jelentőségét? Ő igen, mert ráment az idegtől néhány éve, amíg kamaszodtam, de én felmentem magam. Semmi, de semmi tétje nincs. Amíg a gyereked nem aljaskodik, nem gyaláz és bánt, nem fetreng a sétálóutcán betépve hajnalban, nem gonosz, csak közepest kap magatartásból, mert van 3 beírása órai beszélgetés miatt…addig van ennek bármi jelentősége a saját boldogsága és boldogulása szempontjából? (Ok, elnézést a nevében is, mert a tanórát megzavarta. Én is ezt tettem éveken keresztül. Én is elnézést.) De ettől a jegytől vajon megváltozik bármi is? Egy szubjektív visszajelzés. Ennyi, nem több.
8. Elvárhatjuk-e kamasz gyermekeinktől a kitűnőséget a hormonháború, az identitás-fejlődés és az ellenállási mozgalom kellős közepén? El, persze, csak nem feltétlenül reális, és magadnak gyártasz kudarcélményt szülőként. Meg a gyereknek is.
9. Számos tanulmány kimutatta, hogy az igazán tehetséges gyermekek egy-egy területre fókuszálnak, míg a többit kicsit könnyedebben veszik. Állítólag övék a lazább érvényesülési út. Az örökké ugyanazon a kiváló szinten teljesítő gyermek felnőtt korában nagyobb arányban laposodik az átlagba, válik teljesítmény-kényszeres szorongóvá, maximalista vadorzóvá vagy szürkül el kiugró tehetségfejlődés nélkül.
10. Én azért szeretettel gratulálok minden kitűnő tanuló gyereknek és szüleiknek. De én tök jól vagyok így a vegyes bizonyítványú gyermekeimmel. Akikkel boldogságot keresünk, korrekt érvényesülésre törekszünk, tapasztalunk, utazunk, kultúrát követünk, felhőket vagy csillaghullást bámulunk, sportolunk, tanulunk és egy-egy rosszabb érdemjegynek nem rendeljük alá magunkat. Ilyen gyarló, formabontó család vagyunk. Van erre valami idevágó osztályzat? :)