Kezd olyanná válni az életünk, mintha egy filmet néznénk, nem? Egy többé-kevésbé hihetetlenre megírt, negatív meglepetésekkel és annál is több tanulsággal teli forgatókönyv, amiből a leforgatott filmsorozat kissé barátok közt-ös, már ami a sorozat hosszúságát illeti. Fogalmad nincs, mikor lesz vége... Spekulatív információk folynak a csapból, hol éhes vagy rájuk, hol apátiásan elutasítod. Karantén...ez a szó eddig maximum a történelemkönyvekben bukkant fel, vagy távoli országok távoli híreiben.

Most, hogy nagyjából 10-12 napja vagyunk karanténban, ideje szembesülni egy-két ténnyel az otthonléttel kapcsolatban.

Túl az első sokkon, hogy ez most tényleg komoly, és valóban elhatároztad, hogy otthon maradsz, mérjük fel a károkat és előnyöket, amit a bezártság hozott. Az első hét szinte elröppent, még kifejezetten jól is esett, igaz? Hirtelen jött „szabadság” 1-2-3 gyerekkel dúsítva. Nem kell időre ébredni és odaérni, ami máris a reggelek egyik legdurvább mélypontját iktatja ki. Nyugis reggelik, vitamentes outfit választások, második kávé még a kanapén ér, nem az irodában. Az online oktatás még döcög, nem állt fel, és élvezed, hogy lélegzethez jutottál végre a nagy hajszában. A hűtőt és a kamrát tele vásároltad, internetes receptek garmada a fejedben, mind édes és izgalmas kihívás.

Három-négy nap elteltével kezd kinyílni a szemed, és rálátsz a helyzetre. Az önkéntes, otthoni karantén ugyanolyan komoly, mint a kórházi, pontosan azért, hogy legyen egyáltalán értelme. Ha kimászkálsz percenként vásárolgatni, meg csajos programra, meg csak átszaladok a szomszédba egy kávéra, meg megvásárolom a plázában azt a kis rucit, végre nincs tömeg – azzal odavágod az egész karanténodat és percenként elölről kezdhetsz számolni. Így az otthonlét örömét azonnal beárnyékolja a szabadságod korlátozottsága, ami lássuk be, tőlem kevésbé intenzív kicsapongókat is megszorongat kicsit. Rájössz, hogy egy csomó étterem vállal házhozszállítást, így megnyugszol, hogy hónapokig elég lesz a felhalmozott fagyasztott halrudacska, fagyasztott borsóval. Pillanatra eszedbe jut, hogy talán túlkapás volt fagyasztott profitterollal teletömködni a fagyasztó alsó fiókját, de elhessegeted, különben is, fog ez még értelmet nyerni a későbbiekben.

Hétvégére elfogy a tiszta mackónadrágod, hiszen olyan ritkán hordtad eddig őket, fel se tűnt, hogy hiánytermék otthon. A férjed már azt meséli a munkahelyén (ő bejár a frontvonalba), hogy néha ijesztő az arckifejezésed. A család, aki évtizedekig miniszoknyában látott télen-nyáron, hirtelen nem ismer fel reggel, amikor csillámpónis leggignsben jössz le az emeletről. Vasárnap, régi szokásjog szerint terülj-terülj asztalkámat rittyentesz, de valahogy kissé meglassult a lelkesedés.

Mi az, amivel egy hét alatt szembesülni sikerült? Elvesztetted azt, ami számodra a legfontosabb, hogy egy nagycsaládot igazgatni tudj: a tervszerűséget. Hogy negyedévre előre tudtad az összes hétvége programját, és minden családtagod sporteseményét, különóráját, előadását, fogadó óráját, fellépését, egyetemi prezentációját, hiányzását, búját, bánatát. Na, ez az utóbbi, ami halmozottan megmaradt neked. Nem elég a saját bizonytalanságod, szabadságvesztésed és az ebből fakadó elfojtások, továbbra is te vagy a család lelki szemetesládája és indítómotorja, akinek akkor is flottul kell működnie, ha hideg a dízelmotor és kopogó a járása.

Az új hét csendes apátiával indul, pedig ez még nagyon az eleje a teljes elzárkózásnak. A gyerekek online oktatása dübörögni kezdett. Minden délelőtt tolják a kisgimnazista feladatokat, házikat, tz-ket, kis szerencsével pont egy időablakban írsz egyetemi zh-t fiad történelem témazárójával, aminek az az eredménye, hogy a gyerekét nem tudod átnézni, (= potyaötös ugrott), a sajátodból meg kissé kizökkensz, mert közben kis óvodásod fejhangon suttog, hogy kakiltaaaam! Kedd délután hazatérő férjed majdnem ugyanabban a pózban talál, ahogy reggel a nappaliban hagyott: izzadt tenyeredben egy Lotti Karotti nyúl bábut szorongatsz, körülötted a szőnyegen morzsák, legók, gyöngykirakó és társasjátékok doboztetői szétszórva. Estére sírógörcsöt kapsz. Az elfojtások beszűküléshez vezetnek, a szorongás pedig a harag és az indulatok melegágya lesz. Az elmúlt tíz napban, facebook csoportok százai ontották a kreatív anyukák milliónyi megoldását az otthonlét kitöltésére. De ha meglátsz még egy rohadt húsvéti kopogtatót, zoknibábot vagy cipőfűzőből, mézes csuporból és szárított pókszarból készíthető atombomba receptet, tuti kivágod a teljes internetes hozzáférést az emeleti ablakból.

Szerdára felszívod magad. Feldobsz egy diszkrét sminket, mire érkezik az ételfutár. Nagylányod szájából kiesik a falat, olyan rég látott fekete árkok nélkül. Rájössz, hogy a kiszállító éttermek 90 %-a ehetetlen ebédet hord ki finnyás csemetéidnek. Kénytelen vagy rájönni, hogy kimerítetted gyors házimenza tudásodat (borsófőzelék, paprikás krumpli, rizseshús, túrógombóc, mákos tészta, pörkölt, és a drága jó halrudacska), és kénytelen vagy izzadtságos vérverítékkel újabb és újabb receptötletek után kutatni a neten, ami kicsit sem szórakoztató. Rájössz, hogy gyermekekkel az otthonlét – az eddig ismert fegyelmezési és tanulási feladatokon túl – kiegészül az állandó abrakoltatás, mosogatógépbe pakolás, folyamatos takarítás ördögi mókuskerekével. Akkor kezded ijesztőnek találni a helyzetet, amikor már napi szinten takarítasz, mégis koszt látsz mindenhol, és nagymamád jellegzetes, csippentő mozdulatával szedegeted a mikromorzsákat a frissen felmosott kőről.

Hogy a hosszútávú szorongást oldjuk és ezzel elkerüljünk egy csomó pszichoszomatikus megbetegedést, összeszedtem néhány ötletet, amivel megpróbálhatod elviselhetőbbé, kevésbé megterhelővé tenni az előtted álló hónapokat.

• A napirend valóban segít. Tervezzétek meg előre, hogy mely napokon nem kell élőben jelen lenni online, de akkor is legyen egy meghatározott ébresztő. Az óvodások se fetrengjenek egész nap pizsamában a tv előtt, minden családtagnak legyen számonkérhető programja, felismerhető napszakokkal.
• Ha nem is irodai maca cuccba, vagy a munkahelyi egyenruhádba, de minden nap igyekezz valami normálisabb ruhába öltözni, főleg, ha home office-ban dolgozol. De anélkül is ajánlott magadra húzni bármit, ami kizökkent a mackógatyás nyomorból. Akár át is öltözhetsz többször, hiszen nem akarod a szép ruhádat főzés közben összemaszatolni, és az edzésidő is elérkezik.
• Ez a következő. Ha eddig a munka miatt nem volt időd sportolni, tessék, most lett. Ha eddig edzőterembe jártál, vagy csapatsportot űztél, tessék, milliónyi online edzés közül választhatsz. Ha eddig hülye kifogásokat találtál a punnyadásra, tessék, most kaptál esélyt változtatni, és megemelni a feneked.
• Fogd fel úgy az otthon töltött időt, hogy átmenetileg visszakaptad a gyes-es időszakodat. Rég volt? Na, most nosztalgiázhatsz. Korán mentél vissza? Na, most csökkentheted az emiatt érzett lelkiismeretfurdalásodat.
• Hidd el, ha reggelente szépen megfésülködsz, és csak egy szempillaspirált kensz magadra, máris klasszisokkal jobban fogod érezni magad. Olyan ez, mint amikor megszülettek a kisbabáid. Nem kell túlzásba esni, csak érezni, hogy nő vagy.
• Ne legyenek túlzott elvárásaid magaddal szemben! Nem szükséges egy nap alatt megoldani minden világválságot! Mivel most mindenre lesz időd, oszd be az összes gyűlölt tevékenységet, amit évek óta magad előtt rugdalsz: olyan ütemben szanálhatod a pincét, gazolhatod a kertet, takaríthatod a szekrények tetejét, amilyet szabsz magadnak. Ha nem sikerül, ütemezd át! A munkádban állíts fel sorrendet! Ha bármi átcsúszik másik napra, fogadd el, hogy igyekeztél, mégis így sikerült. Legyen elég az önostorozásból!
• Rendezz retro-napot! A pakolások során előkerült régi fotók, bakelit lemezek, videokazetták, Commodore 64-es programok izgalmas élményt jelentenek majd a gyerekeknek, mesélj nekik, mutasd meg a gyerekkorodat, röhögd ki magad és élvezd az azóta felgyorsult és gyökeresen megváltozott világot magad körül! Vedd észre, hogy mennyivel könnyebb dolgod van, mint anyukádnak, aki kézzel mosta és csavarta az anyag pelenkát…
• A nagy rendszerben vannak napok, igen, amikor mégis csak heverészni van kedvetek. Az ilyen napok csak erősítik a többi nap összeszedettségét. Legyen ebben is némi tudatosság, és ne vidd túlzásba, mert akkor az egész könnyen átfordul megint parttalanságba. Mackógatya. Filmnézés. Rendelt ebéd. Kanapén fetrengés. Magazin lapozgatás. Kütyüzés. Jól működő rendszerekbe kell a lazítás!
• És hát itt van ez a végtelen mennyiségű tökéletes, kézműveskedő, konyhatündér anyatárs, akik ömlenek az internetről. Kérlek, szűrd az információt! Egyrészt a fele sem igaz, csak sokan úgy nyugodtak, ha mutatják a külvilágnak a tökéletességüket, de hidd el, a nagyja kamu. Sosem sütött torta-remekek és soha el nem készült  ikebana-origami kompozíciók világa, lápmocsár a javából, ha beszippant. Miért gondoljuk azt, hogy ha eddig kézműveskedés nélkül éltünk, akkor ez most kötelező minimum követelménnyé vált? Egyrész nem lehet mindenki kreatív ezermester. Másrészt millió módja van a szeretetnek és szórakoztatásnak, az időeltöltésnek. Ezek a források jól működő ötletbörzék lehetnek, de arra nem érdemesek, hogy a szaranya érzést fokozzák bármelyikünkben. Vértezd fel magad! Szelektálj! Kísérletezz! És hidd el, ha jól választasz, nem kudarcélmény születik, az amúgy is megrongyolódott idegrendszeredben.

   

Gyermekem hetek óta, újra és újra visszatérő sztorival érkezik haza az iskolából minden nap. Egyik, reál tárgyakat tanító kolléga élvezettel gyalázza őt az órákon. Az elején félmosollyal legyintettem, és természetesen arra is gondoltam, hogy a gyermek valamivel durván kihúzta a gyufát, de bíztam benne, hogy majd elcsitul az ügy. Nem akar. Most öntsek rá olajat, vagy ne? Meddig kell egy szülőnek (is) csendben tűrni?

Úgy vezettem haza a dupla vizsga után, hogy 150 km-en át egy irányba néztem. Ezen a héten három nap alatt négy vizsgát abszolváltam, a franc se emlékezett már arra, hogy milyen műfaj újra egyetemistaként, izzadó tenyérrel számot adni, erőlködve felszínre törő tudásomról. Egy-egy zeneszám jutott csak be védekező pozícióba kapcsolt fejembe, néha megrándult a lábam a gázpedálon, és láttam magam előtt, ahogy ürül az agy. Ahogy szándékoltan engedi ki magából a pillanatig tárolt adathalmazt. Ekkor ütötte át a barriert a csokicső. A lelkesen egyszerű hang a rádióból. A nő, akinek a férje imádja, ha kis neje csokibarnán tér haza.

Ezzel az osztályhírrel érkezett haza néhány évvel ezelőtt a lányom, aki addig azt sem tudta, mi fán terem az élősködés. A hír szárnyalni kezdett, és hamarosan minden osztálytárs elvesztette tetű-szüzességét.

Ezt kiabálta egy  kiskamasz a társainak tegnap a Balaton-parti strandon, és azonnal értelmet nyertek az elmúlt évek itt szerzett fertőzései. A férjem évek óta minden Balatonban töltött nyár után jellegzetes bőrkiütéseket növeszt magán mellkas-szerte, amire a bőrgyógyász első alkalommal csak annyit kérdezett: balatoni nyár?

Fáradt arcú, idősebb anyuka varrogat egy csíkos, vattával kitömött pamut halat a tűző napon. Előtte az asztalon csillamos, öntapadós gyöngyök, körülötte tömeg. Ő is épp, hogy oda tudta fúrni Vivikét nagy tolakodás árán, nehogy kimaradjon bármilyen gyereknapi animációból. Közben telefont szorít a vállával és úgy tudósít finomkodva mamának varrás közben, mert Vivikét már rég lószar se érdekli, csak a kürtőskalács után ordít, miközben a cérnás kosár alól épp kirángatja a terítőt. 

Anyák vagyunk. Különbözőek mind. Én, például kicsit sem vagyok Édesanyám jelleme. Ő maximalista, összeszedett, klasszikus értékek mentén menetelő erős asszony. Ehhez képest én a szabadság vándora, bohém, laza és szélsőségeket is elfogadó erős nő vagyok.

Most vagy nem vettem fel a locsolkodás fonalát a nagy utazások közt, vagy nem is volt mit felvenni… Képzeljetek el egy nagytakarítás előnapján lévő lakást, annak rendje és módja szerint. A nappaliban parkettacsere, sitthalom és szálló mikropor mindenfelé. Ragacs a teljes konyhapult és kövezet, a kislibás terítőn ropog a morzsa, a sonkatál maradványai mindenütt szétszórva. A bárpulton szomorú cserepes snidling, bazsalikommal.

Én jól akartam csinálni, kérem! Olyan szépen indult minden! A vágyaim a nagy családról, a gyereknevelési elvek, a tervek és a kíváncsiság! Ki gondolta volna előre, hogy ez valójában a mindennapokat folytonosan mozgásban tartó, szicíliai tömegjelenet lesz? Hogy minden gyerek túl akarja ordítani a másikat, hogy az érvényesül, aki hangosabban mondja, hogy sokszor belebuksz a saját elképzeléseidbe és nem minden olyan „tiszta gyerek-rendes szülő”-helyzet, mint amilyennek látszik? Milyen tanácsokat nem olvastál sehol előre, mielőtt családalapításra adtad a fejed?