Anyuka titka

Anyák vagyunk. Különbözőek mind. Én, például kicsit sem vagyok Édesanyám jelleme. Ő maximalista, összeszedett, klasszikus értékek mentén menetelő erős asszony. Ehhez képest én a szabadság vándora, bohém, laza és szélsőségeket is elfogadó erős nő vagyok.

A minap kétségbeesetten telefonált Anya.

Hatalmas szikla gurult le a szívemről és parttalan kacagás kapott el.

És jött, megtette, átlépte a saját árnyékát, amiért külön büszke vagyok rá, mert ő a szabálykövetés élő szobra, a fegyelmezettségé, akinek még éjszaka is glédában állnak a hajszálai, és az elmúlt évtizedekben még egyszer sem feküdt le úgy, hogy ne lett volna minden elmosogatva, a tökéletes rendben hagyott konyhában. A forró kávé fölött azért feddő hangon rám szólt, hogy nem vagyok a gyermekétkeztetés nagykövete, mert nem főzök elégszer főzeléket a gyerekeimnek. Hiába érveltem az aznapi ebédre összedobott lazac teriyakival, meg a guacamoleval, az azért mégsem lencsefőzelék, ugye.

Azt mondják, akkor értékelsz valakit igazán, amikor rájössz, hogy elvesztetted. Én nem szeretném ezt megvárni. Én akarom, hogy Anya érezze életében is, hogy mennyire fontos nekem és milyen nagyra értékelem, még akkor is, ha millió dologban különbözünk, de mennyi másban meg egyek vagyunk! Sosem leszek például olyan szigorú tekintetű a gyermekeim irodalmi színpadi fellépésén, mint ő volt a nézőtéren, amikor én a hátam mögött összekulcsolt kézzel tekergettem a gyűrűmet egyvégtében, és csak neki akartam megfelelni 16 évesen, mert teljesítmény volt a szereplés is. De mindig olyan elánnal, és annyi támaszt fogok nyújtani nekik, mint ahogy Anya teszi a mai, felnőtt napjaimon is. Ahogy minden héten tele csomagtartóval érkezik, mindenkinek a névre szóló kedvenc ételével. Tavasszal fólia sátras, édes epret hoz, és ünnepnapon szimpla rakott krumplit süt„szégyenszemre”, ha a kislánya úgy kívánja. Büszke vagyok az energiájára, négy város közt ingázik és dolgozik a mai napig, titkon remélem, hogy tudom majd hozni ezt a szintet nagymama koromban. Köszönöm a latinos műveltséget, amit tovább adott, szeretem, ahogy testet és lelket gyógyít, és ugyan sokan néztek ránk döbbenten, hogy milyen szigorú, mégis, csak én tudom, milyen gazdag gyerekkorom volt, a nyaralásokkal, a közös színházi élményekkel, az ünnepekkel, a hatalmas röhögésekkel.

Anya erőből kezelte és nehezen viselte a kamaszkoromat, és a fiatal felnőttkoromat, mitagadás. Humorérzék nélkül sehova sem jutottunk volna ebből a kátyúból. De mire az első gyermekemet vártam, minden lehiggadt körülöttünk. A szülésem éjszakáján Anya az előszoba fotelben ült hajnalig, és a Bárány Boldizsárt kiolvasta hétszer, annyiszor kellett beleférnie, mert Apa, szülészként megmondta, hogy hajnal egyre ebből gyereknek kell lenni. Azóta már négyunokás nagymama és úgy suhan az információs sztrádán, mint az álom. Megtanult dab-elni, Just Dance-re táncolni a PS4 előtt, a FIFA Xbox-ra már nem hiszi, hogy élő közvetítés és képes adekvát módon használni a zsírkirály, RIP, lájkolom, nagyon adom és nincs vele bírás szakkifejezéseket. De a legjobb az a köszöntés, amit e-mailben küldött nekem szülinapomra:

„Felszólít a facebook, hogy gondoljak Rád Szülinapodon. Hát egész nap ezt tettem, ha már egyszer kiszültelek. Szép szám ez a dupla 4-es, tedd meg a lottón és vigyázz Magadra. Puszi az összesnek    A”

Negyvennégy éves vagyok. A minap finoman megkérdeztem Anyát, hogy mikor vette észre először, hogy öregszik az arca, vagy fáradni kezd. Mert kitől mástól tudnál autentikus választ kapni az ilyesfajta intimitásokra, ugye. Anyuka azóta nevetve ezzel turnézik a barátai közt. Tudjátok miért? Mert ő nem vett észre semmi ilyesmit!!! Drága Anyukám! Tanítsd és súgd meg nekem a 77 éve őrzött titkodat!