Amit a nagykönyvek sosem írnak meg

Én jól akartam csinálni, kérem! Olyan szépen indult minden! A vágyaim a nagy családról, a gyereknevelési elvek, a tervek és a kíváncsiság! Ki gondolta volna előre, hogy ez valójában a mindennapokat folytonosan mozgásban tartó, szicíliai tömegjelenet lesz? Hogy minden gyerek túl akarja ordítani a másikat, hogy az érvényesül, aki hangosabban mondja, hogy sokszor belebuksz a saját elképzeléseidbe és nem minden olyan „tiszta gyerek-rendes szülő”-helyzet, mint amilyennek látszik? Milyen tanácsokat nem olvastál sehol előre, mielőtt családalapításra adtad a fejed?

1. Miért nem mondta el senki, hogy a terhességet azért hívják terhességnek, mert egy rohadt nagy teher vagy te magad? Lehet megdobálni sárral, hogy milyen anya az ilyen, de annak ellenére, hogy imádtam az összes terhességemet, miniszoknyában toltam végig energikusan és dolgozva, azért jó lett volna előre felkészülni egy-két tételre. Ha hányni kell, nincs mese, ott hánysz, ahol vagy. Ha az a Tesco-parkoló, akkor ott. Ha a Hősök tere, akkor ott. Jó hír, hogy egyik napról a másikra múlik el. Az éhség olyan hirtelen rohamokban tör rád, ami sokadjára még téged is meglep. A székrekedés egyre durvább lesz, és az utolsó hetekben glicerinkúp nélkül nincs kedved felébredni sem. Ha állva akarsz tüsszenteni, különböző mértékben pisilsz be. A hasadon a bőr oly módon viszket, mint egy rühes-bolhás kutyáé, és adj hálát a genetikádnak, ha megúszod a striákat.  
2. A szülési fájdalmakra egész egyszerűen nem tudsz felkészülni, mert az ereje és a félesége vadonatúj és döbbenetes. Az első szülésnél semmiképpen, de a következőknél is meg lehet ám lepődni, egyrészt mert már elfelejtetted és megszépültek a dolgok babázás közben, másrészt mert nincs két egyforma lefutású és intenzitású szülésélmény. Már ha ezt az adott pillanatban képes vagy élménynek tekinteni. Azóta is kínomban kacarászok a karácsonyi dalocska hallatán, amikor Szűz Mária „felkészíti magát a boldog szülésre”. Neki se szólt senki előre, hogy mennyiben lesz boldog vagy embert próbáló a buli. Én gyarló vagyok, én suttogva káromkodtam és az EDA-ért könyörögve adtam el az üdvösségemet. Jó hír, hogy rövid időn belül elfelejted a hihetetlen méreteket öltött fájdalmat, és marad a hősiesség érzése, hogy erre a te tested képes volt.
3. Az anyaság nem születik meg azonnal, az utolsó tolófájással. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ha nem üdvözült, hiperboldog anyaként mászol le a szülőágyról, hanem esetleg félelem, bizonytalanság, tétovaság és üresség van benned. Normális vagy!! A hormonok háborúznak tovább szakadatlan, a tested olyan, mint amit rongyosra vertek egy husánggal, megviselt vagy, a gyermekágyi vér ömlik belőled, és a méh-összehúzó készítmény hatására egy rohadt nagy, fájdalmas kőzet az alhasad, hogy a többi, szülésben szerepet vállalt testrészedről ne is szóljunk. És akkor elkezdődik egy parttalan stressz-folyamat, amiről megint csak nem szólt előre senki: belövell a tej? szopizik a baba? eleget? nem sárgul? vesz levegőt? merjél aludni? tényleg született egy gyereked? normális, hogy kicsit idegen? tényleg a kettőnk testéből kelt életre egy komplett emberi lény? A legtöbb szülészeten további nyomasztó teljesítményekkel kell előrukkolnod, úgymint második naptól egy anyai kaki-produktum, illetve a csecsemő étkezési naplójának vezetése óra/perc/milliliterre lebontva. Ne izgasd magad! Haza engednek akkor is, ha csak hazudod, hogy kakiltál… Különben is alig várod, hogy a kórházból kiszabadulj, mert ott aztán mindent lehet, csak a frissen szült anyának pihenni nem, hiszen hajnal 6-kor jön a műszakváltás, a lázmérés, a takarítónő, és az összes baba sír, amihez sokszor az anyukák is betársulnak.
4. Megváltásként éled meg a haza utat, otthon minden jobb lesz, nyugodtan összerendeződtök, felveszitek egymás ritmusát, majd igény szerint szoptatsz és simult mosollyal tologatod a babakocsit a főtéren. Ja, hogy senki nem említette, hogy a kisbabádnak fogalma sincs, mikor van nappal és éjjel? Hogy sosem látott, elhanyagolt külsővel próbálsz egész egyszerűen csak életben maradni, amikor a szoptatás úgy fáj, mint a kurvaélet, véresen varas a mellbimbód, a gyereked meg húsz percnél többet nem aludt egyben hetek óta, azt is csak a te karodban? Hogy nem lehet letenni a kiságyba? Hogy csak babakocsiban alszik, de neked jártányi erőd sincs, nemhogy kitolni őt a levegőre! A legtapintatlanabb látogatók kisminkelve és parfümfelhőben úszva hozzák a cukibbnál cukibb bébi-ajándékokat, holott a legnagyobb ajándék az lenne, ha 2 óra hosszára kivennék a kezedből a kis ordítógépet, és szimplán tudnál hajat mosni vagy úgy megenni egy adag túrós gombócot, hogy a pirított morzsa nem az evés közben is karodban tartott kisbabádra pereg.
5. Aztán észre sem veszed és mind túléltétek az első éveket. Megtanultad a gyakorlatban – mert leírva sehol nem találtad – hogy a gyereked egy életveszélyes üzem, hogy soha nem mehet mögötted, hogy egy másodpercre sem engedheted ki a készenlétire összeszorított, ugrásra kész izmaidat, hogy az is megehető/megmászható/szuperveszedelmes, ami egyébként eddig fel sem merült benned, viszont akkor örülj, ha hangos és rosszalkodik, mert akkor egészséges. Szépen átvészelitek az első kötelező betegségeket, de azt sem olvastad eddig sehol, hogy az első komolyabb láz vagy kiszáradás-közeli hányás esetén anyaként mennyire facsarodik össze a szíved, hogy előfordul, hogy jobban sírsz, mint a gyereked, hogy a hányás mellé hánysz, miközben törlöd fel, hogy inkább kidobod, mint kimosod, és legszívesebben pofon rúgnád az ügyeletes orvost, mert fájdalmat okoznak a kicsikédnek a ficam reponálásakor. Elfelejted a gyerek összes gengszterkedését, csak gyógyuljon meg és tapossa újra a bézs szőnyegbe nutellás felével a szétválasztott kekszkarikákat.
6. Te még talán úgy nőttél fel, hogy a pedagógusnak mindig igaza van, ha esetleg mégsem, azt nem előtted, gyerekfül hallatára beszélték meg a felnőttek. Jobb volt a békesség. Most, hogy a farok másik oldalán állsz, és te vagy a szülő, (neadjisten szülő és pedagógus is egy személyben) meg kell tanulnod szembesülni egy-két dologgal. Ha a gyermeked eleven, annak legtöbbször a „rossz” az iskolai szinonimája. Létezik beskatulyázás. Létezik ellenszenves, rosszindulatú, alkalmatlan pedagógus. Ha nagy bánatodra igazságérzetes szülő vagy, akkor el kell döntened, rögtön az első gyermeked első intézményesítésekor, hogy melyik utat járod: beleállsz a nyílt vitákba, megvéded a gyermekedet, helyre teszed a dilettantizmust, te leszel a „na-már-megint-a hülye-tóthanyuka” vagy elengeded a dolgot, felülemelkedsz és nem adsz támadási felületet a szókimondással. A te döntésed. Hozd meg időben. És még egy nagyon fontos dolog: a magatartás jegy soha, sehol nem fog számítani. A zsenik sokszor a legfegyelmezhetetlenebbek.
7. Kamasz lett a kis cukidból. Na, erről aztán olvashattál eleget. A testi változások, a lelki csapongások, a lustaság, az érés folyamata. De….de most komolyan…azt azért nem gondoltad, hogy ilyen hamar eljön?!? Hogy a göndörke, huncutka kislánykád most a szekrényedből öltözködik? És nagyobb Star wars-, meg Marvel-szakértő bárkinél? Amikor tegnap még a Minimax hajón tombolt a Jönnek a huszárok-ra? Vagy hogy azt hitted hetekig, hogy a fiad megfázott és berekedt, mire leesett, hogy mutál? Hogy borotválkozik és csapong az édes kis puszigép és az „ugyanmárAnya” nagy lakli közt? Félelmetes tapasztalás. Akkor is, ha olvastál róla sokat. Mégiscsak a te kisbabád, most szülted, még turnézol a „hogyan folyt ki Pistike háta közepéig az anyatejes kaki” című sztorival, ő meg már a LoveInfo appot töltögeti lefelé.

Nem hittem anyukámnak, akinek a leggyakoribb mondása, az: - élvezzétek ki minden pillanatát, olyan hamar elmúlik! Nos, ez mára a legnagyobb igazságok közé emelkedett.