Gondolhatnánk, hogy mire a harmadik gyermekem is szülinapi bulizós korba lép, addigra vérprofi vagyok és csípőből tolom a hangulatkeltést. Egyébként is, egy buli mindenkinek jár. De a valóság az, hogy egy csöppnyit kiégtem, mire ide jutottunk.

Mára azt figyeltem meg, hogy visszahúzódóbb és antiszociálisabb lettem. Hármaska szegény, ha tudná, búsulna emiatt, hogy az ő esetében már csak olyan játszótérre megyünk, ami nem zsúfolt, szembemegyünk a tömeggel, ha program- időpontot kell választani és nem járunk zsúfolt tömegrendezvényekre (pl. közösségi, karácsonyi kézműves foglalkozás a főtéren vagy gyermeknapi pónilovaglás, stb.). Egyszerűen magányosabb harcos lettem, és ebből a pozícióból kell megoldani a gyermek szórakoztatását. Beleértve a jogosan elvárt, ötödik születésnap ovis kis barátokkal dúsított partiját.

Feltápászkodó lelkiismeretem úgy diktálta, hogy egy itthon megrendezett, pizzás, játékos bulit régi emlékeim és ősi rutinom által vezetve simán letolok, nem utolsósorban igénybe veszem a 14 éves nagy testvér segítségét. A felkészülési időszak is kivett már minimum két vödörnyi energiát belőlem, mire szűkítettük a meghívottak listáját nyolcra, valamint internetes és könyves forrásokból összeállítottam egy játéklistát, nehogy bekövetkezzen legnagyobb parám, az őrjöngő anarchia. Nyugi. Bekövetkezett így is. A legjobb barátok mellett kénytelenek voltunk visszahívni azokat is, akiknek már járt a bulijában a gyermekem. Így hát a csoport hozta a társadalom-összetétel statisztikai leképezését, nem tudtam csak a legangyalibb, jó kislányokra szűkíteni a kört. Mindenki eljött, plusz nyertünk egy kistestvért is, aki annyira szívszaggatóan sírt, hogy maradni akar, hogy megesett rajta a szívem, bevállaltuk őt is, a szülőtársak pedig eltávoztak a helyszínről. 3,5 órán át kellett lekötnöm egy zsizsegő hangyabolyt. Mit nekem, háromgyermekes rutinanyának! – gondoltam, aztán rájöttem, hogy nem véletlenül nem vagyok gyakorló pedagógus. A játéklistám a következő volt: táncverseny, zálogos játék, ki kopog?, ételkóstolás bekötött szemmel, csillámtetkó festés, pizzaevés előtt udvaron trambulinozás, szoborjáték.

Lássuk a gyerekbuli örök érvényű konzekvenciáját!

1. Ahol egynél több gyerek van, ott nincs demokrácia! Te vagy a főnök, te mondod meg a tutit, még a saját gyermekednek, az ünnepeltnek is.
2. Próbálj jóval több játékot kieszelni, mint amennyi belefér az időkeretbe, mert lesz egy csomó olyan, ami nem jön be. Valaki úgyis mindig sikoltozni fog, hogy ezt a zenét utálja, az a játék uncsi, Gézuka túl közel jött, melegem van, fázom, Andika meglökött, Tündike elvette tőlem, az ünnepelt csalt, stb.
3. Bármilyen kisállat lakik otthon, izoláld! Mentsd, amíg menthető! Egyebekben agyon fogják nyomorgatni, még akkor is, ha aranyhalról van szó, és az apatikus állatkák utókezelése egy vagyon lesz majd.
4. Egyedüli felnőttként ne vállald a lebonyolítást, legyen otthon még a férjed, az anyukád és a nagytesók, mert a higanyként ezerfelé szétspriccelő gyereksereg letarol, csak akkor van esélyed, ha többen vagytok ellenük.
5. A meghívottak közt mindig lesz egy agresszív, egy ultraszenzitív, egy feltűnési viszketegségben szenvedő, egy sírós, egy elkényeztetett világközepe, egy nagyon rossz kisfiú és egy szervezői szempontból rémálom típus: az unatkozós, akinek külön fórumon kiteszed a lelked, de otthon a szüleinek majd mégis befikázza az egész bulit, sárba tiporva hetek készültségét.
6. A zenés játékoknál még véletlenül se válassz Alma együttest, Halász Judittól pedig egyenesen óvlak, ha nem akarsz az ovis társaságban véglegesen bénának és cikinek tűnni. Ha mégis old school zenét teszel be, vagy nem táncolnak, vagy kérni fognak valami jobbat. Csakis trendi, toplistás számokra táncoltasd a gyerekeket, az ennél a programelemnél kapott sokkot – miszerint ötévesen milyen rúdtáncos mozdulatokkal ropják a kislányok – pedig szíveskedj visszanyelni.
7. A félidőben, spájzajtó takarásában elfogyasztott minimál dózis piros vilmos pálinka teljességgel hozzátartozik a délutánhoz, ne legyen lelkiismeret-furdalásod miatta, segíti a tűréshatárod tágulását. Indokolt.
8. Az az egy gyermek, aki a legirritálóbb, mert: „Ezzel én biztos, hogy nem játszom, nem szeretem a kiesős játékokat! Nem kérek pizzát, nem szeretem a sonkát! A tortából én tuti nem eszem, allergiás vagyok a csokoládéra! Én nem ezt a csillámtetkót kérem, hanem a legnagyobbat! Utálom rúzsamagdit, más zenét tegyél be! Én akarok nyerni, én vagyok a legjobb/leggyorsabb/legügyesebb! Nem akar velem senki trambulinozni! (nahát…), Én vagyok itt a legszebb lány, csillámpóni farok is van a hajamba tűzve! ( boaaaaa…), Nagyon fáj a torkom, de anyukám azt kérte, ezt ne mondjam senkinek! – szóval ez a gyermek marad majd a legtovább, sőt hétkor telefonálni fog az anyukája, hogy picurkát késnek, mert leugrottak a Velencei-tóhoz a buli alatt és rohadt nagy a dugó visszafelé a pályán, és maradhat-e a gyerek esti mesére is, és pizsamában van már mindenki, amikor este 10-kor megérkeznek érte, de te addigra már a lázát próbálod csillapítani, és amikor végre eltakarodnak, akkor visszacsönget, mert valami kis pöcsöm szart itt felejtett és még búcsúzóul végigtrappol sáros cipőben a nappali szőnyegén. Na, ezután fogod meginni a második kupica pálinkát. Belga sörrel…
9. Minden gyereknek készülj valami apró ajándékkal: mi például smile lufikat fújtunk és barátság karkötőket fűztünk gyöngyből, amit vagy ott felejtenek, vagy szétszaggatják a parti hevében és a macska pofozgatja a guruló szemeket vagy másnap te káromkodhatsz, amikor a reggeli kávéért totyogsz és félvakon beletiporsz az éles kis szarokba, de legalább teljesítettél, ami a buliajándékos elvárást illeti.
10. Mindig legyen kéznél egy felszerelt elsősegély-doboz, mert a képzelt mikrosérülésektől kezdve a valódi lehorzsolt végtagokig bármi előfordulhat, és az is kínos, amikor a frissen varrott fejű kis vendég négy napos homloksérüléséről az ugrálás hevében lehullik a kötés, és te csak egy császársebre való giga nyomókötést találsz otthon, azzal viszont becsülettel ellátod a sebet, bár a ragtapasz fele a gyermek hajára lóg, a másik fele pedig a látóterét zavarja kissé.
11. Vannak gyerekek, akiket egyszerűen nem lehet hazaindítani sehonnan. Amikor azt látod, hogy anyatársad nulla hatékonysággal könyörög gyermekének, hogy indulni kéne, amikor szembesülsz azzal, hogy a liberális nevelés, mint olyan egyenlő a falra okádott borsóval, amikor csodálod, hogy honnan szed ennyi türelmet anyuka, amikor már ezerrel szurkolsz, hogy sikerüljön már neki találni valamiféle módszert, ami működik, amikor nem hiszel a szemednek, hogy ezredszerre is ráhagyja a gyerekre a dolgot, amikor engedi, hogy az áldott kis huncutság konkrétan a szájába szarjon, és amikor az előszoba ajtóban állsz és nézed, hogy 1,5 órás könyörgés után anya kihúzza a taknyán csúszó, őrjöngő gyereket a házból, akkor mo-so-lyogj!!! Mert ez mind egy erős visszajelzés, hogy nálatok buliban lenni jó, ergo profi volt a főszervező…