Az első gyermekedet várod? Félsz a szüléstől? Félsz, mert ismeretlen? Félsz, mert tudod, hogy fájni fog? Félsz, mert félted a kisbabádat?

Félj nyugodtan! Félj bátran! – mondanám, ha nem lenne ellentmondás. Féld ki magad, adj teret neki, hogy aztán csillapodhasson. Olyan ez, mint az egészséges, jó izgalom. Növeli a teljesítményt. De ne engedd, hogy leteperjen.

Az én első szülésemet vetélés-indukciónak hívták. Az ötödik hónapban. Élettel összeegyeztethetetlen betegséggel fogant a Kismagzatom, esélytelen volt az élve születésre, kimondták hát rá a sokkoló ítéletet. Egészen hosszasan nem fogtam az adást, hogy mi fog történni. Annyit értettem meg, hogy ha szeretnék még gyereket, akkor nem szívesen roncsolják szét a méhszájat, a későbbi terhességek sikerének érdekében. És itt le is húzódott a redőny nálam. Valahogy úgy képzeltem, hogy betolnak, elaltatnak, kitolnak, felébredek és volt Kismagzat, nincs Kismagzat. Ehhez képest beindították a szülést különféle kíméletesnek mondott trükkökkel, és 36 órás vajúdás, kábítás, zöld hányás, tudattalanság és értelmetlennek tűnő szenvedés után megszületett a baba. Szültem egyet, a semmiért. Majd beindult a tejem, a semmiért. Majd ilyen-olyan hormontartalmú és szedatív szerekkel igyekeztem túlélni a következő két hónapot. Mert tudtam, hogy tovább nem várhatok. A sorsomat beteljesítettem, a tanulnivalót évekkel később ugyan, de leszűrtem, és itt az ideje, hogy anya lelkét meggyógyítsa egy élő, érett kisbaba. És úgy is lett.

Második

A második gyermekedet várod? Félsz a szüléstől? Félsz, mert sejted, mi várhat rád? Félsz, mert tudod, hogy fájni fog? Félsz, mert félted a kisbabádat?

Első érett szüléshez képest az a hat óra vajúdás semmi, igaz? Suttogva káromkodsz, brutál fájdalom ez, fogalmad nem volt, nem erre számítottál, bármit megteszel, csak legyen már vége, fázol, meleged van, belázasodsz, vénásan kapod az antibiotikumot a szülőágyon, érzéstelenítést kérsz, elvágja a tolófájdalmakat, nyomod, amikor mondják, nem érzed, csak tudod, megszületik, meconiumos, elviszik. Megint egyedül fekszel, semmi aranyóra, semmi mellre helyezés, hajnal van, trolik húznak az ablakod alatt, 24 óra eltelik, mire megkapod a kisbabádat, vajon megismered?, gyönyörű. Soha ilyen még nem volt.

Harmadik

A harmadik gyermekedet várod? 15 hónap korkülönbséggel kistestvért szülsz? Normális vagy? Véletlen volt? Azok nincsenek? Félsz a szüléstől? A homlokodra tetováltattad, hogy gerincközeli érzéstelenítést? Hátha véletlenül elájulsz a fájdalomtól, de mire magadhoz térsz, már legyen bekötve…

Az utolsó napokban már folyton sírsz. A hormonok, persze. Meg a tudat, hogy a fiad tuti skorpióban születik. Hogy fogalmad nincs, mikor fogant, kamuztál egy dátumot, amiből kiszámolták a negyven hetet, de te hiszed, tudod, hogy korábban érkezik. Különben is 3 héttel nagyobb volt végig az ultrahangon. De a fiad igazi öntörvényű skorpió. A 37. héten belassít és a kiírás napján születik. Világrajövetele 1,5 órás kilövés, a szülőszobára való bekopogástól számítva. Követeled az EDA-t, de az első adag pont a kitolási szakra fogy el. Két fájás közt, bazi nagy csecsemőfejjel a hüvelyedben a plafont nézed, és sem hangok, sem betűk, sem számok nem jutnak eszedbe, hogy visszaszámolj a következő tolófájásig. Csak azt várod, hogy túl legyetek rajta. Végre karodban tarthatsz egy véres-mázas kis csecsemőt, bámulod közelről, szorítod, nehogy lecsússzon a mellkasodról, és sírsz a boldogságtól. A kórházból hazafelé egybefolyik előtted a suhanó autópálya, és elképzelésed sincs, milyen lesz az élet egy kisebb és egy nagyobb pelenkással hirtelen.

Negyedik

Majd egy évtized kell, hogy feldolgozd az összes eddigi szülésélményt, de mindennél erősebb a babázás utáni vágyad. A negyedik gyermekedet várod? Félsz?? Hiszen már ismered a bulit! Vagy mégsem?

Közel a negyvenhez már egyre nehezebben viseled a fájdalomnak még a gondolatát is. Te és a kisbabád – úgy érzed – minden megengedhető földi jót megérdemeltek most, hogy utoljára áldozod a tested ezen az oltáron: a többszázezres vértesztektől kezdve a százezres babakocsin át a félmilliós köldökzsinórvér levételig. Millió dolláros bébi, csak így hívod őt. Majdnem végig dolgozol, neveled a gyerekeidet, egyetemi diplomát szerzel közben, adrenalin fröccsök és stressz-faktorok közt szlalomozol a szülésig. Fájásaid vannak az utolsó hetekben, de csak nem akar beindulni. Szülőszoba, burokrepesztés, fájásgyenge, oxitocyn, magzati szívhang eltűnik, sürgősségi császármetszés, született 13 perc alatt. Él. Érett. Megviccelt. Gyönyörű.

A műtét a spontán szülésekhez képest gyilkos élmény, a halálfélelem közben, a szinte mérhetetlenül alacsony vérnyomás, hogy csak onnan tudod, hogy az a te lábad, mert ismerős a körömlakk színe, kinyomják a beled, szikét kérnek újra, tovább vágnak, megszületik, azt se tudod, mi van… És utána a kettévágott tested és a fájdalom, amit sosem éreztél még. Közben szoptasd és ringasd a kisbabádat, és abban bízol, hogy otthon minden megjavul majd.

Utoljára szültél. Szép volt mind, úgy, ahogy történt. Sorszerűen és hálásan engeded el a további terhességek és szülések vágyát. Teljesítetted, amit rád írt a sors.