Olyanra vetemedek most, amiről mindig is lebeszélem a gyermekeimet: skatulyázni fogok. Ha szebben szeretném mondani, kategorizálok, ami azért mégis diszkrétebb megközelítés. Ezek a jellemtípusok márpedig léteznek. Volt tíz említésre méltó szingli évem a házasságomat megelőzve. Ma, amikor az éterben összefutottam egyik exemmel, felbuggyant bennem minden régi emlék és élmény, minden fájdalom, amibe akkor beledöglöttem és azt hittem, én már sosem találom meg a számomra megfelelő pasit, és egyedül, ráncosan, kiéhezetten fogok elhullani Budán. Innen visszatekinteni most már csak azért is éri meg, hogy majdan lányaimat fel tudjam készíteni arra, amire egyébként úgysem lehetséges…

Szóval. Lássunk egy-két elképzelt típust, a teljesség igénye nélkül…

Életed szerelme, a jellemhibás

Elkapott a gépszíj, sosem éreztél még viszonzott szerelmet, minden tökéletes, folyton süt a nap. Naiv vagy, tanulékony és odaadó. Az első igazi komoly kapcsolatod. Vakon imádod, semmilyen jel nem jut be az agyadba a közelgő vészről. Boldog akarsz lenni és az is vagy, és nem létezhet, hogy a társad esetleg nem az! Rajongva szereted, ahogy csak bírod! Ja, lehet, hogy valójában nem is ez kell neki? Ez nem tűnik fel, mert kezdő vagy és őszinte és összeesküvés elméletek vázlata még nem íródott meg a fejedben. Míg azzal vagy elfoglalva, hogy minél szexisebb legyél, vacsit főzz és túlcsordul a szerelem, addig a pasi össze-vissza kamuzik, sunyin megcsal, mert kicsi a melled, de ez az ok csak évek múlva derül ki számodra. Akkor, amikor elhagy, nem ad magyarázatot semmire, nem korrekt, leszarja, hogy dirib-darabra, szilánkokra törte össze testedet-lelkedet. És továbbáll. Te meg ott maradsz. A szakadék alján, egyedül, értetlenül. Majd magadnak kell rájönni a következő években, hogy mit, hogyan, miért kell máshogy csinálni. Erős kezdés.

A gyönyörű, ámde krónikus kamus

Nincsenek véletlenek. Egy orvosi vizsgálaton a vizsgálatot végző fiú elképesztő látványától szinte összepisiled magad. Napokig ábrándozol róla, olyan szép, érezted a kémiát már a helyszínen. Meg vagy győződve, hogy életedben nem lesz ilyen tökéletes külsejű férfihoz szerencséd. És akkor kapsz tőle egy üzenetet, hogy hellosziaszevasz. Azonnal elképzeled, hogy milyen húslevest főzhet az anyukája, hogy romantikusan kirándultok a budai hegyekben, hogy piknikezés közben egy kihalt tisztáson szerelmeskedtek, hát ilyesmi. Adonisz randit kér, amit aztán gyors egymásutánban háromszor mond le vagy módosít az utolsó pillanatban. De te hiszel neki: az ügyeleti beosztás megváltozott, nagymamája kórházba került, a családi szalonnasütés időpontját meg áttették aznapra. De mindig új időpontot kér. Te bólogatsz megértően, aztán egyszer, sokadikra beszólsz egy csípős-ironikusat, mire azonnal, aznap éjjel ráér. Úgy csókol, ahogy senki más. (Azóta is a top háromban van.) A második randin nálad alszik, reggel csomagolsz neki gyümölcstálat ügyeletbe, meghagyja, hogy intézz el egy-két biztosítós ügyet a beázott lakásával kapcsolatosan, majd az életben soha többé nem ér rá. Vagy mert a fiúkkal megy horgásztóra, vagy mert az öccsét kell kórházba vinni, vagy a szülők kutyáját kell gondozni, amíg ők elutaztak, vagy mert szimplán nővére született…

A pszichopata

Kedves barátod munkahelyén jársz látogatóban, aki este rád csörög, hogy egy kollégájának megadhatja-e a számodat, mert az meglátott és teljesen odavan. Telefonon csevegtek egy darabig az idegennel, majd randiztok. Hát…nem az eseted a fiú, de olyan jóravaló. Okos. Értelmes. Többdiplomás. Mégiscsak. Jó lesz az. Bemutat a családjának: rendezett, katolikus közeg, szeretettel, sőt lelkendezve fogadnak. Még nem gyanús. Aztán szűk két hét után fura jeleket veszel észre. Pszicho-fiú vacsora közben az étteremben atomokra szétszedi a mobilját, nehogy lehallgassák. Aztán mesél a C-típusú átvilágításokról, ami a kémszakmához előfeltétel. Éjjel váratlanul beesik hozzád, ruhája megszaggatva, zavaros sztorival magyarázza. Egyre többször tör ki indokolatlanul. Elfojtott agressziója már nyilvánvaló. Majd egy napon a nyílt utcán megcibál. Megijedsz. Utána a végletekig kedves, imád, rajong érted. Próbálod szépen kitenni a szűrét, intelligens módon, az értelmére hatva. Nem sikerül. Egy parttalan fenyegetőzés veszi kezdetét, hónapokig követ, naponta hatvanszor felhív, nem szól bele, csak liheg. Sms-ekben tudatja, hogy minden lépésedet ismeri. Ha későn érsz haza, leszid. Az autódat kétszer feltörik. Levelet találsz a postaládában, gépelve, egész családodra és baráti körödre, valamint múltbéli kapcsolataidra kiterjedő fenyegetéssel. Itt telik be végleg a pohár, találkozol Pszicho édesanyjával. Megkérdezed félve, kell-e valamit tudnod a fiáról. Amit akkor, a megtört asszonytól hallasz, nehezen dolgozod fel. A fia pszichiátriai kezelt, de ők annyira örültek, hogy egy ilyen rendes lány került mellé, reménykedtek, hogy minden jóra fordul, ezért nem meséltek. Pszicho egy álomvilágban él, amit magának teremtett, a munkahelyén még sikerül leplezni. Határozottan, szépen kéred, hogy segítsenek lefejteni rólad a saját fiukat. Drámai mélypont párkapcsolati téren. A bizalmad gyakorlatilag végleg elveszett.

Szerető leszel

Elképesztő ismerkedés, nem is hitted el. Az alsó rakparton, a dugóban állva kuncogtál valami rádióműsoron, miközben a visszapillantó tükörben egy férfias fejet pillantottál meg. Majd ránéztél újra. Majd bámultad hosszasan. Mosolygott. Kanyargós mellékutcákon át követett, és amikor megálltál a munkahelyed előtt, melléd parkolt, kiszállt, komótosan, mint ami a világ legtermészetesebb dolga, hozzád ballagott, annyit szólt egy kézfogással: Zsigmond vagyok, és benned azonnal fellibbentek a gyomorpillangók. Még aznap délután randiztok a Duna-parton, sétáltok, ebédeltek, egy padon az öledben hanyatt feküdt, te meg csak nézted, hogy ki ez. Gyanakvó kis vadállat lettél akkorra. Zsigmond igazi, kigyúrt ösztönlény volt. Nem az eszéért szerették a nők. Nem is te voltál a zsánere…csak talált végre valakit, akit az eszéért dugott… A második randin Szentendrére vitt, a szürkületben előadtál egy nagyjelenetet, hogy ne öljön meg, ne dobja ki használt testedet a holtágba, ne ásson el a pince alá, legyen tekintettel szépreményű jövődre. Nem tudni ki nézte hülyébb elmebetegnek a másikat aznap este. Évekig röhögtetek ezen a kezdeten, évekig, amíg a nős Zsigmond szeretője voltál. Miközben olvasmányaidról számoltál be neki, színdarabokról és írók életrajzáról meséltél, nyári pirkadatkor mire felért az emeletre epret pottyantottál a proseccoba, értelem csillogott a kis szemedben és nem akartad, hogy veled töltse a Szentestét. Nem voltál szerelmes. Biztos pont volt ez egymás életében egy darabig.

Érdekből

Ajánlatot kapsz egy kolléganődön keresztül: ismerkedj már meg egy kedves fiatalemberrel, tisztán-pusztán közös érdekből. Ha szimpatikusak vagytok egymásnak, köthetnétek egy élettársi szerződést, és különféle juttatásokat/lehetőségeket, főleg utazással kapcsolatban tudnátok igénybe venni. A fiúnak jól jönne, te meg kapsz érte némi zsebpénzt. Kalandvágyad nem ismert határokat. Annyi pszichopatával találkoztál már, nem mindegy egy újabb? - gondolod. Konszolidált férfi, egy szál rózsával vár az étterem előtt. Meglepően jót beszélgettek, kifejezetten intelligens és szórakoztató volt. Tartottátok a kapcsolatot, néha ál-randiztatok, fel is hívott magához egy kávéra. A lakása egészen mellbevágó volt. Régimódi a javából, de a hálószoba…végképp pofán csapott. A „hitvesi” ágy fejénél egy faltól-falig terrárium, telis-tele kígyókkal. Igen, kígyókkal… Élettársad izgatottan invitált legközelebbre is, etetési időben. Miközben a napos egereket dobingálta befelé, elmesélte, hogy eddig csak kétszer szöktek ki a kígyók, alig lehetett megtalálni őket, egyszer a fregoli falécén hosszában, egyszer pedig a mosógép dobjában sunyult a betyár. Khm. A biznisz összejött. A kapcsolat nem.

Újra szerelem

„Nincs normális pasi, nincs. Nem találom. Nincs.” -  mantráztad, amikor egy szürke szerdán összefutottál Palival. A legjobb barátnőd mutatott be neki. Pali hatalmas arc volt, önelégülten nézegette magát a tükörben, ambíciózus, tehetséges, művelt, mosolygós, sikerorientált pénzcsináló jókedvében. Meggyőző volt minden tekintetben. Elegánsan, huncutul és jó kiállással volt kétértelmű. Úgy értetted, ahogy akartad. A te döntésed minden, ha végül magyarázkodni kell. Nem is tudod, hogy keveredtél hozzá egy este, haverkodtatok talán, valami vacsorafőzést is beígért, aztán két pohár bor után már nem mertél hazavezetni. Isteni volt az éjszaka. A meggyőző jelző itt kapott igazán értelmet. Szerelembe estél. Nem estetek, csak te estél. Palinak imponált a rajongásod a négy fal közt, otthon; de valami miatt a külvilág előtt szégyellt. Nem voltál elég jó nő számára, ami nyilvánvalóan tovább gyilkolta az önértékelésedet. A szülei előtt rád szól egy családi ebéden, hogy edd meg mind, amit a tányérodba szedtél. Piros füllel, lehajtott fejjel szégyenkeztél. Ha valamit elbénáztál – felmosás közben kilöttyent a víz, főzésnél először valamit kicsit odaégettél, majd legközelebb nagyon megégetted, végül a stressztől felgyújtottad… - szóval bármit rosszul csináltál, azonnal kiabált veled. Gúnyolódva. Káromkodva. Ördögi örvénybe kerültél: minél igyekvőbben csináltál mindent, annál többet hibáztál. Egy este véletlenül összefutottatok egy régi osztálytársával a Tescoban. Álltál, álldogáltál mellette, mint aki ismeretlenül csak épp ott válogatja a fűszerkeverékeket, majd amikor elkerülhetetlen volt, rád bökött: oldalkocsis a motor. Gyakorlatilag minden hónapban ordítva szakított veled, ami maximum egy hétig tartott: majd istenként tudott békülni…csak rád csörgött és már repített is romantikus vacsorára, mondjuk Prágába. Volt, hogy azért dobott ki az estébe, mert egy váza virágot rosszul rendeztél el és az feldőlt. Sosem tudtál elég jó lenni neki. Hónapokig hallgattad, hogy az „előző” szerelme mennyire csodálatos nő. Ott telt be a pohár, amikor már annyira szorongtál, hogy mindent meg kell enni a tányérodról, hogy egy este a Louis Vuitton-odban egy szétrohadt, kifolyt, mázgás fél hamburgert találtál, amit előle rejtettél oda, megevés helyett. Aznap éjjel szólított más néven álmában. Szerelmes voltál. Egy szerelmes seggfej. Egy éven keresztül.

Egyéjszakás, de tényleg

Világéletedben kultúrakedvelő, színházba és koncertre járó nő voltál. Sosem gondoltad, hogy egy ilyen helyzetben ér a villámcsapás. Egy monodrámát néztél meg a nyugati partvidéken. Meglátni és meg(szeretni)kívánni egy légvételnyi szünet volt csupán. Piros bársonyszékedbe beledöngölve ülsz, tátott szájjal, pihegve. Nem tudod, miről szólt a darab. Nem akarod elhinni, hogy létezik ilyen intenzitás, azonnal. Otthon felcsapod az internetet és minden fellelhetőt felgöngyölítesz Sztárfiúról. Adsz magadnak egy esélyt, a szokásos szókimondó, közvetlen stílusban, és írsz egy elismerő mailt neki. Igyekszel a művészi alakítására helyezni a hangsúlyt. Majdnem infarktust kapsz, amikor válaszol. Tulajdonképpen ő is ad egy esélyt. Szó szerint, egyetlen egyet. Sosem látott, talán nem is létező tempóban pörögtök egymásra: gondolattal, szóval, cselekedettel és végül mulasztással. Ha beszélhetünk korrekt tényfeltárásról és hozzáállásról, akkor ő ilyen volt. Nem ígért ő semmit, csak amennyit játszni bírt...hatalmas spíler volt...Úgy csavarta a szavakat, mintha egy koreográfiát követne. Tudta, mit akarsz hallani. Mondta is huncutul. Kamaszkorod viszonzatlan, első szerelmére hasonlított külsőleg, egyébként meg csak annyit tudsz mondani: elsöprő volt minden pillanat, amit vele töltöttél. Az az egyszeri három óra hossza. Búcsúzáskor megölelt, a hátad mögött megszorította a kezed, „jót ne halljak rólad!”- suttogta, hátrált egy kicsit és soha többé nem láttad. Nem biztos, hogy könnyen emésztetted. Életed egyik legjobb három órája volt.

 Innen, a mából nézve pedig: Kedv, remények, Lillák…vagyis szex, barátok, Miskák, Isten véletek!