Úgy vezettem haza a dupla vizsga után, hogy 150 km-en át egy irányba néztem. Ezen a héten három nap alatt négy vizsgát abszolváltam, a franc se emlékezett már arra, hogy milyen műfaj újra egyetemistaként, izzadó tenyérrel számot adni, erőlködve felszínre törő tudásomról. Egy-egy zeneszám jutott csak be védekező pozícióba kapcsolt fejembe, néha megrándult a lábam a gázpedálon, és láttam magam előtt, ahogy ürül az agy. Ahogy szándékoltan engedi ki magából a pillanatig tárolt adathalmazt. Ekkor ütötte át a barriert a csokicső. A lelkesen egyszerű hang a rádióból. A nő, akinek a férje imádja, ha kis neje csokibarnán tér haza.
Divat még egyáltalán a szolárium?
Nincs nagy tapasztalatom a témában, az elmúlt 15 évben nagyjából 3x tértem be kínbarnulás, vagy tél végi idegalap végett, persze az is hülyeség volt. Vagy annyira rojtosra égett a fenekemen a bőr, hogy legszívesebben egy jeges vödörben üldögéltem volna órákig, vagy a pultos kislányok néztek rám megvetően, amikor önmagamat megalázva megkérdeztem, hogy a hiper turbó csokicsövesbe hol kell bedobni a zsetont. Szerintem ezt az ezredfordulós, avítt szót nem is ismerték, csak pofákat vágva a központi időzítő panelre pillantottak. Azon kívül, hogy veszélyesnek tartom a szolit, és számos bőrgyógyász ellenjavallatát olvasom, mégiscsak eszembe jutott, hogy a rádióban a csaj mekkora örömet okoz ezzel a férjének. És azért ez vonzó lehetőségnek tűnt. Hogy mondjuk egyszer szarbarnán térek haza egy átlagos munkanapból, és ezt a férjem annyira imádni fogja, hogy azonnal kivesz a családi favágó iparból és elvisz egy zanzibári nyaralásra, hogy kiderüljön, a nap más árnyalatot barnít-e rajtam. Vagy hazatér egy 24 órás ügyeletből, meglátja, ahogy rántott hús szagú hajamat dobálva – mert vacsorát csokicső után is készít az ember - épp a fehér ruháim színárnyalatait próbálgatom kreol bőrömhöz, és ettől annyira boldogságba jön, hogy mit sem törődve kezdődő porckorongsérvével felkap, együtt pörgünk az előszobában, ventilátorként keverjük a bent rekedt olajszagot és boldogan kacagunk, mert ő imádja, ha barnán térek haza. Szóval éreztem, hogy rejlenek ebben a csokicsőben boldogságmorzsa lehetőségek. 1,5 óra alatt háromszor búgott a zenék közé a szolibarna nő. Ez nálam már az a határérték, ami kiváltja az ellenállást. Éreztem, hogy tovább kell ötletelnem, mi egyébbel tudnék igazán örömet okozni én, az én férjemnek. Vigyek neki inkább sushit vacsorára? Hagyjam békén, kapcsoljam le róla a három gyereket és legyen egy órája, amikor senki nem szól hozzá? Vagy legyen szimplán csak szex? Mert - bár érzem, hogy mi ilyen egysíkú család vagyunk, de – az én férjem ilyeneknek tud igazán örülni. Gáz?
Ahogy Ágnes asszony az őrület határán, úgy próbálta mosni, mosni, átmosni az agyamat útközben a reklám. Micsoda felelősség a tiéd, szülőként, hogy elmagyarázd, hol a határ valóság és kreatív agymosás közt! Egészen kicsi kortól, elkerülhetetlenül nyomulnak a gyerekedre a piac vérszívói reklám képében. A gyerekek készpénznek veszik ezeket a tartalmakat, nincs irónia és valóság-szűrő bennük, ha pl. a Mekiben azt mondják, hogy 100 %-os a marhahús és egészségesen sok zöldség van a menüben, akkor hogy derül ki, hogy hol a ferdítés? Ha ránctalan nők és xs-es modellek reklámoznak krémeket és fogyasztószereket, mikor derül ki a gyerekek számára a lépre csalás? Ha csak egy gyönyörű ételfotót lát és összehasonlítja a kiérkezett tányérral? Ha elhiszi, hogy egy varázsütésre eltűnik a ráégett zsír egy csepp mosogatószertől?
Nem nagyon volt kedvem már gondolkodni, mire hazaértem. A nappaliban szólt a tv. Egy fiatal modell csaj épp azt ecsetelte, hogy a gyerekek és a szülők is észreveszik az oviban, hogy neki óvónőként mennyire fényes a haja és milyen remekül nő a körme. Megütköztem. Belém csapott a felismerés, a kínzó szorongás, hogy nekem szólnom kell! Értesítenem kell őket! Úgyhogy most, ezen a fórumon szeretném megbánni a nemtörődömségemet, kedves Óvónénik! Megkövetlek Titeket! Az elmúlt 10 évben soha, egyetlen megveszekedett percben sem tűnt fel egyikőtök hajfényességi változója sem! (Viszont láttam, amikor fáradtak voltatok, amikor fájt, hogy beszól egy szülő, amikor sok volt az adminisztrációs teher vagy amikor ragyogtál, mert kisunokád született, büszke voltál, mert mindenki ügyesen szerepelt és végre a fakezű Kovács anyuka is részt vett a kézműves családi délutánon, munkából beesve, felszaladt harisnyával.) Lehet persze, hogy a hajad is fényesebb lett, én meg nem vettem észre, de tudom, hogy ettől függetlenül holnap is segíteni fogtok azért cipőt kötni Babónak!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.