Azt mondják, nincs két egyforma terhesség. Hát…azért vannak átfedő, alapvető tézisek. Melyikről értekezzünk inkább? A parttalan evésről vagy a kínzó hányásról?
Fiammal való terhességem tizenharmadik hetének negyedik napját sosem felejtem el. A nap, amikor arra eszméltem: nem hányok. Tizedmásodpercek alatt lett újra velem az erő, amiről öreg motorosok állítják, hogy csak a harmadik trimeszter elejéig tart. De ne szaladjunk előre. Örüljünk a felkelő napnak és annak, hogy a budai hegyek felől érkező sugarak nem a hátadat simogatják a hatalmas fürdőszobai panoráma ablakon át, miközben ordítasz a wc-kagyló irányába, hanem arcoddal tudsz felé fordulni, hogy töltődhess végre.
És ha visszatér az erő, akkor visszatér az étvágyad is.
Mit szépítsük…ismét eljött az idő, hogy igazi gourmand legyél.
Abban a pillanatban, hogy látszódni kezd a pocakod, már magyarázkodni sem kell, miért falod a májkrémes kenyeret négy réteg téli szalámival megrakva, az étteremben miért kérsz lekvárt a körtebefőtthöz, a pincér szánakozó pillantását pedig nem veszed magadra a trendi gasztrobárban, amikor megkérdezi a rendelt ételmennyiség hallatán, hogy hozhat-e még egy terítéket. Ahogy telnek a hetek, egyre inkább felvérteződik a lelked, hiszen egészséges dolgokat tömsz magadba és maximálisan gondoskodnod kell a szegény kis Magzatkáról, szóval tessék csak kihozni a baconös-tejfölös-libamájhabos burgonyahajók mellé azt a ház specialitása tormás királyrákot is…
Történt aztán, olyan 25 hetes terhes koromban, hogy vidékre kellett költöznünk egy hétre, ahol is Magzatka és Nyuszó apukája helyettesítési feladatokat látott el szülőfalujában, míg a szülei elutaztak. Beköltöztünk hát a nagyszülői házba, és azonnal rám szakadt a kajarendeléssel meg pizzafutárokkal kibélelt nagyváros hiánya, a vidéki romantika súlya: itt bizony főzni kell. Három és fél emberre. Vagyis volt egy kiskapu: a faluban üzemelt egy házi kifőzde-szerűség, ahol isteni koszthoz lehetett jutni. Anyósom le is zsírozta előre egy hétre, minden napra rendelt ebédet a kisfiának és csatolt családtagjainak. A feladatom csupán annyi volt, hogy elhozzam a szomszéd utcából. Ki is volt készítve a konyhaasztalra egy csatos, fém ételhordó, 1983-as modell. Első nap a babakocsis sétával egybekötött falutúra után még beugrottunk a kisboltba az ebédfuvar előtt. Nosztalgikusra párásodott tekintettel válogattam a gumicumik és limó porok közt, ilyet utoljára alsós koromban láttam suliból hazafelé jövet, a sarki cukorka árusnál. Hirtelen furcsa nyámnyogás rántott vissza a tényvalóságba:
hátam mögött a 10 hónapos Nyuszó egy túrórudi utolsó morzsáját nyomta a szájába, Boltos néni kerek kalácsarcán széles mosoly, ahogy elégedetten törölgette a ragacsos kis kezeket.
Fehér cukor, csokoládé és tejtermék mondhatni nagy léptékkel, mértékletesség és fokozatosság mellőzésével táplálkozásába bevezetve. 24 órán át kuporogtam mellette, anafilaxiás sokk tüneteit vizslatva. De hálistennek nem volt a kis Nyuszónak semmi baja sem, mármint azon kívül, hogy folyamatosan túrórudi után vonyított attól kezdve.
De ennél is nagyobb drámát tartogatott a második nap. Ebédre gyümölcslevest és töltött csirkét rizi-bizivel ígértek a csillagok, és Manci néni, a kifőzde szakácsnője. Reggeltől kezdve remegett az orrcimpám, és kikészítettem egy házi csalamádét az asztalra. Magzatka tombolva rugdalta a belső szerveimet 11 óra magasságában, alig bírtam lehiggasztani egy kis tábla mogyorós Kajlával (kisbolt zsákmány), hogy értse meg, itt falun csak harangszókor van esélyünk falni. A dél engemet már a kifőzde küszöbén ért, ahol nagy műgonddal ráeszkábáltam a retro ételhordót a babakocsi tolókarjára, és kis ívben kanyarodva már hasítottunk is hazafelé ebédelni. A nagykapuban ért el a baj, már az udvarunkon. Nyuszót kierőltettem a babakocsiból, a gyomrom dübörögve korgott közben, a vércukorszintem alsó mérhetetlen tartományban, kialakult egy kis közelharc, mert nem volt nálam túrórudi, Nyuszó hasba rúgta Magzatkát, ő vissza, a babakocsi meg - ellensúly híján - ebédestől felborult. A csatos ételhordó teteje renyhén zárt. A gyümölcslevest egy hangyás vakondtúrás pillanatok alatt nyelte el, mire odakaptam már csak egy marék főtt meggy gurult kelet felé. A töltött csirke totál földes lett, a férjem pedig erővel fejtette le a kezemet a rizikről, meg a bizikről, ahogy szemenként próbáltam leporolni róluk a földet. Gyászos arcom felderült, mikor kigondoltam, hogy visszahasítok Manci nénihez egy újabb adagért. Arcul csapott a hír: ez itt nem úgy megy, mint a bűnös városban. Itt, kérem ki van porciózva a faluban az ebéd, és még egy vacak nyers csirkeláb sincs, amit hirtelen ki tudnának nekem sütni, hiába lihegtem, hogy kiborítothhhaaahhaaammm! Sírni csak a sarkon túl mertem, igazi idegsírás volt ez és éreztem azt is, hogy pillanatok választanak el a ronda, fájdalmas éhhaláltól. Szegény drága Magzatkám! Kisfiam! Szeresd anyádat akkor is, ha nem tud elég főtt ételt leküldeni!!!
Otthon Nagymama fagyasztójának aljából előtúrtam egy félkész ananászos csirkeragut, és utolsó erőmmel, a mikro előtt ülve ebédet prezentáltam szűk családomnak. Szerdától Manci néni házhoz, egészen pontosan ebédlő asztalig szállította az ebédünket, soha többé nem bízott a városi, tápos, penye kis asszonyban…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gato666 2018.05.17. 20:53:29
karesz82153 2018.05.17. 21:33:57
bubbii 2018.05.17. 22:46:14
Én falusi kislány vagyok, de már Pesten éltem lakótelepen pár éve, amikor a GYES alatt vidékre mentem a gyerekkel együtt nyaralni. Ahol is tökfőzeléket 'szerettem volna' főzni. Pontosabban:enni szerettem volna, de nem volt Manci néni, szóval főzni kellett, mert én a is a másodikat vártam és a falat kapartam az éhségtől 2 óránként. Bolt: tök +kapor vásárlás... Tök van, kapor nincs, tökfőzelék storno, helyette krumpli főzi. Este mese a családnak:' de én tököt szerettem volna, kaporraaaaal.' Nagyanyám kérdése 5 perc türelmes részvétnyilvánítás után:gyerek, a kertben nézted? Őszinte döbbenettel bámultam: a kertben? Eszembe se jutott:( Szóval, nagy liba tud lenni egy terhes nő ha kizökken a megszokott környezetéből... Mondjuk, én néha nem terhesen és városban is:)
zsu80 2018.05.18. 00:03:38
Katinkanya 2018.05.18. 07:17:58
Katinkanya 2018.05.18. 07:20:17
Juca77 2018.05.18. 08:20:35
Timi DeWitt 2018.05.18. 09:12:04