Cybergyerekek a Cyberjump-ban

2018/07/06. - írta: Katinkanya

Vannak programok, amiket nem csak azért szervezel, mert népszerű akarsz maradni a gyerekeid szemében, hanem mert titkon te magad is imádsz ugrabugrálni. Ilyen nektek való hely a Cyberjump.

36668200_10216774776226935_689085858640297984_n.jpg

 

Az Eleven Park közvetlen szomszédságában, az Újbuda Centerben lévő, méretes trambulinparkba csak előzetes regisztráció után tudtok ellátogatni, 6 év alatti kicsik csak kísérővel mehetnek ugrálni. Érdemes előre idősávot foglalni a neten, mert random beesve nem biztos, hogy beengednek, hiszen nagyon helyesen maximálva van a játéktéren egyszerre tartózkodók létszáma. Így teljes létszám esetén sem kell zavaróan sokat sorba állni az egyes játékelemeknél. Ezerféle trambulin-verzión lehet pattogni, különböző intenzitással. Kicsit tartottam attól, hogy 4,5 éves lányomnak sok lesz a kihívás, főleg annak fényében, hogy a két héttel korábban lefoglalt időpont előtti éjszakát gyakorlatilag végig hányta. Az időpontot módosítani viszont 48 órán belül nem lehetséges, ez volt talán a két dologból az egyik negatívum. Elfogadom, hogy lemondani nem lehet, de mivel elsősorban gyerekeknek kínálnak programot, és a gyerekekkel természetesen mindig az utolsó pillanatban történik valami, talán ez a 48 óra átgondolható lehetne. Szerencsére a mi esetünkben semmi fertőzőről nem volt szó, csak egy édességgel túlzabált buliról, és a trambulinok feledtettek minden kínt és fáradtságot. Számomra is meglepő módon majdnem minden elemet ki tudott próbálni kisovis létére, a Ninja warrior pályának a magassága miatt teljesíthető részén pedig döbbenetesen sokszor végigment. Annyira kipukkant a végére, hogy a saját karja már nem bírta őt, de látszik szertornás elhivatottsága és elképesztő erőnléte. 

Kiskamasz gyermekeimet gyakorlatilag elvesztettem, őket elnyelte a jump. Néha láttam valamelyiküket suhanni a levegőben, pattogni a 45 fokos oldalfalakon, kosárra dobni, emelvényről repülni, és néha előbukkantak anyjukon röhögni, aki fél disznóként csapódott be trambulinról a big bag légpárnába. A szivacsok fölé feszített slackline-on a harmadik próbálkozás már nekem is sikert hozott, miközben szemem sarkából igyekeztem nem észre venni fiam szaltókkal kombinált halálugrásait. A battle beam pálya, ahol egy puha rúddal lehet harcolni, egyensúlyból kibillenteni, végül szivacsgödörbe lökni a másikat, remekül levezeti a testvérháborús feszkót, az interaktív falnál pedig szökkenve vadászhatod a fényeket. Animátorok sűrűn járnak-kelnek-résen vannak a vendégek közt, valóban komoly figyelmet szánva a biztonságra. A játékmenet elején ismertetik a szabályokat, korrekten az elvárásokat és a bemelegítésre tett javaslatokat. Gyermekeim szerint zsírkirály menőség volt az egész, márpedig ha kamaszok dicsérnek, akkor az úgy is van.

36625056_10216774775946928_7843796561053089792_n.jpg

Az egy órás játékidő bőven elégnek bizonyult, a lányaim kellemesen elfáradtak, de a fiam (sportol sokat) még egy plusz óráért könyörgött. A tér tágas, légkondis, ennek ellenére betyár meleg volt bent, így elkerülhetetlenül összefutottunk néhány orrfacsaróan izzadt sporttárssal. Az öltözők tágasak és tiszták, zuhanyzási lehetőség biztosított. 2000 Ft letét ellenében pedig a zárható szekrényeket is igénybe lehet venni a csomagoknak, már amennyiben találunk működőképes rekeszt. Hosszasan kellett keresnünk. Az egész egyórás program nekünk 1 felnőtt-3 gyermek családi jeggyel és az első alkalommal kötelezően megvásárolandó speciális trambulin zoknikkal együtt 11ezer forint volt.

Minipoliszba is menjünk!

Egy gyors ebédet követően a Király utcai Minipoliszban vezettük le a napot. Régóta készülünk kipróbálni, milyen lehet miniatűr városrészekben, üzletekben, szolgáltatásokban szerepet játszani. Lehet, hogy túlzott elvárásaim voltak a honlapjukon bemutatott videók alapján, de élőben bizony sokkal szegényesebb volt a helyszín. A pénztárnál minimális tájékoztatót sem kaptunk a jegytípusokról meg a lehetőségekről, csak hozzánk vágtak egy „munkakönyvet”, gyűjtsünk bele pecséteket és ennyi. Céltalanul lézengtük végig az első helyszíneket, mire előkerült egy hazai pályán otthonosan mozgó animátor néni, papucskában csoszogva, bazi nagy gőzölgő lattéval a kezében, és komótosan elmutogatta a szelektív szemétgyűjtés rejtelmeit. Mondjuk nekem tetszik, ha valaki nem mereven szokványos, a Hard Rock Cafe lazán mellénk huppanó pincéreit is imádom, tehát itt már kezdtem belerázódni és átvenni a hely szellemét. Nagyjából 2-3 helyszínre jut egy szakmai segítő, és végig az volt az érzésem, hogy pszichés rehabilitáltakat foglalkoztatnak. Volt köztük hiperaktív, visszahúzódó, szedált, félénk, testképzavaros, magánakvaló, zárkózott, népnevelő és sértődékeny, hiperszenzitív munkatárs. Komolyan kezdtem élvezni a helyet, szeretek új és újabb személyiség típusokkal ismerkedni. A kis Aldiba még csak fél lábbal léptek be a gyerekeim, amikor a pénztáros néni már emelt hangon osztotta a lapokat, hogy „csak öt terméket szabad vásárolni!!”, ami kissé meglepett, főleg, hogy alig lézengett ember az objektumban. A néni a pénztárból nem távozott, ahogy a bemutató filmben látható, hanem mellette szorongva, mintegy vizsgadrukkban lehetett kipróbálni a kasszázást. A szépségszalon gyakorlatilag a lepukkant kőbányai munkásnegyed hangulatát hozta, szinte láttam a hajmosó Ibike barnás-festékes ujjait és a dúr pohár aljára száradt zaccos kávémaradékot. A körmös asztalka üresen pangott, egy árva műfény, körömlakk-imitáció vagy papírmasé reszelő sem volt rajta. A fodrászrészlegben a tükrök elé bevágott két papundekli cipősdobozban összehányva fésűk, kefék, csatok és két parókafej. Nem volt egy elit szalon, na. A fogorvosi rendelő felszerelése enyhén hiányosnak és koszosnak tűnt. A pizzéria profi volt, és amíg a kislányom tüzet oltott meg a fundiminiben pénzgyűjtőset játszott, addig a nagyon elhúztak a Rádió1 stúdióba zenét keverni, ami végül ott tartózkodásunk alatt szólt a háttérben. Kipróbáltuk időre az árvízi homokzsák-pakolást, és a nagyok is tekertek néhány kört a bicikli-pályán, ugyan a fülüket verdeste a térdük, de buli volt az élet! Összességében a legkisebb élvezte a legjobban, ő nem érzékelt semmit a hiányosságokból, csak a többszöri bevásárlás érdekelte, és úgy gondolom szülő-, illetve kísérőfüggő az, hogy mennyire tudtok eljátszani, fantáziával kitölteni a lehetőségeket. A virágbolttól a postán át a szállodáig széles a kipróbálások repertoárja, de kell hozzá egy személyre szóló játszótárs, legyen az apa, anya vagy nagytesó, aki segít a szórakoztatásban.

36611093_10216774776466941_3031207056443965440_n.jpg

A végén lehetőség van kupon ellenében egy mikroméretű gipszfigura kifestésére (szigorúan csak kétféle színt használhatsz, ejnye!), ha ez a végső állomásod, akkor hajszárítóval rásegítenek, hogy hamarabb vihesd a szuvenírt. És végül: egy kupon ellenében ajándékot kapsz: a pénztárosnő életuntan vakkantott, hogy a kereket meg lehet forgatni (hol? hányszor? merre?), gondolom odapillantott, hogy mit forgattunk, de már a nagylányom is szkeptikus volt a végére: szerinte mindenki ugyanazt kapja, bármit forgat. Szóval egy lehúzható körömlakkot kapott a 4 évesem. Mint egy falat kenyér. Lassan csúszott ki izzadt kis tenyeréből, ahogy az Andrássy út második lámpájánál mély álomba zuhant.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljanyanak.blog.hu/api/trackback/id/tr6014088299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása