Vajon megéri az a néhány hónapnyi szerelmi extázis, ha utána úgyis elmúlik, vagy eleve csak vegytiszta szenvedést okoz majd? Bármi is a válasz, ha a szerelem jön, látni fog és győzni. Esélytelen vagy ellenállni vele szemben, Kislányom.

Hogy legyek okos? Hogy készítsem fel a lányomat erre? Hogy lehet tárgyilagosan feltárni, mire számíthat és mire nem, ha egyszer úgy istenigazából bedarálja a szerelem?

Nekem senki nem mesélt erről kiskamasz koromban. Nálunk tabu volt ez a fajta érzelem, a ronda, bűnös szexualitással együtt. Minden, amit ma már tudok, csakis tapasztalat. És mind, kitörölhetetlenül az enyém. Először, mint a legtöbb kislány, Apámba voltam szerelmes. Hozzá akartam menni feleségül. Gyönyörűnek láttam, erős volt, okos és népszerű. Fel tudott mászni a kötélre úgy, hogy csak a kezével tartotta magát. Pillanatok alatt lebarnult a napon, és mindent tudott a világháborúkról. A mai napig büszkeség csillog a szemében, ahogy rám néz, és ez örökké kölcsönös és meghatározó marad. De a való világba csak ezután szakadtam ki, ahol szerelmek és pasik már teljesen máshogy működnek, szerencsére egyébként, mert mi lenne velünk kézzel fogható kapcsolatok nélkül? Lássuk csak…

A szerelmi elme-elborulás ereje elementáris. Húz és von, bábozik veled, ragyogtat, éheztet, növeli a munka-teljesítményedet és csökkenti az alvásigényedet. Mosolyogva lézengsz a világban, minden sejted, minden porcikád egy áthangolt működési mechanizmus alkatrésze lesz. Egy belső fáziskapcsolót egyszerűen kiiktat benned, ami a realitásért és tárgyilagosságért felelős. A szerelmed gyönyörű, elképesztő és tökéletes…nyilván. Persze van ilyen is, ezt kölcsönös szerelemnek hívják. De általában mondhat bárki, bármit, rajtad kívül mindenki más látja, hogy a fiú kamuzik, link, alacsonyabb nálad, kisebbségi komplexussal küzd, skalpgyűjtő vagy háborodott. Ez azonban számodra mind nem létező faktor. Nincs akarat, nincs értelem, csakis érzelem-vezérelte lebegés egy zselés talaj fölött, egy színesen fénylő buborékban, rengeteg vággyal, szexszel kibélelve és úgy képzeld, hogy egy boldog plüssfigura vagy, de nem pamutvatta, hanem adrenalinos-endorfinos pattogós cukorka a töltet benned. Keresem rá a szavakat, hogy érezd, mennyire csodálatos állapot.

De Drágám! Nem ünneprontásosdiból mondom, csak azt szeretném, hogy tudd, én ott leszek veled akkor is, amikor ez az egész elromlik. Mert a szerelem kötelező velejárója, a vége. Egyszer csak történik valami, amitől az egész szétdurran, és akkor sajnos könnyes-sáros verítékké válik a szivárványossága, és egy rohadás hasadékon át kiömlik mind a pokolba, te meg ott maradsz, a testedre és lelkedre tapadt, bűzlő buborék héjjal. Elhagynak. Megcsalnak. Nem kellesz. (Kérlek, ne csináld azt, amit Anya… Én rosszul vagyok bekötve. Én akkor lendültem bele mindig még mélyebben érzelmileg, ha eldobtak.) Vagy a legkevésbé fájdalmas esetben csak úgy szimplán elmúlik a szerelem és úgy ébredsz egy reggel, hogy nem hályogon át látod a külvilágot, hanem élesen megvilágított valóságában. Én ezt kívánom Neked, ezt az utóbbit. Hogy mindig a legkisebb sérüléssel tudj tovább lépni és épülni a történtekből.

Kislányom, ha most engem kérdezel: ne legyél szerelmes, úgyis fájni fog a végén! De ha már nem fáj, akkor meg azt mondom: az egyik legcsodálatosabb, „bűn-kihagyni” érzelem a földön, amiben olyan szélsőségeket és kilengéseket tapasztalsz meg, amitől gazdagabb leszel, érettebb és elfogadóbb. Mert mindenkit elkaphat a gépszíj, amikor se esze, se éjjele, se nappala, csak a szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem…és olyankor nincs más dolgunk kívülről, csak megérteni őt, megsimogatni, és bólogatni, hogy tudom, milyen gyönyörű és tudom, mennyire szar.

Igen, Kislányom. A szerelem fáj. De úgy kell, mint a sópermet a tenger hullámai közt. Úgy kell, mint szabadságharcosnak a határtalanság. Beléd robbanó gyönyör-energiabomba, ami egy füst alatt rombol is, de neked kell tudni később a saját javadra fordítani ezt a bipoláris intenzitást. Sikerülni fog. Segítőd leszek.

 Anya

A középkori vár személyzeti ebédlője hemzsegett a történelmi hírességektől. Az ifjú Kinizsi Pál fakupából zeró colát szürcsölgetve mesélt Szabács várának elfoglalási és védelmi stratégiájáról, miközben intett a kocsmárosné aranyvirágnak egy újabb körért.

Zsömleszínűre barnult, rövid hajú kislány szökdécselt a fűvel benőtt járdán a kisbolt felé.
A hajában egy tincs hátul folyton kifelé kunkorodott, azt igazgatta néha. Jobb kezében fémhálós bevásárló táska, ami minden jobbos lépésnél fehér karistolást rajzolt barna lábszárára. Kötött sortja a gumis derékrészen kicsit buggyos volt, az alföldi papucs a lábára izzadt, de ez mind nem számított. 8 hosszúkás zsömlével - ilyet csak a Balatonnál kapni ám!- 20 deka gépsonkával és egy liter zacskós tejjel igyekezett vissza a nyaralóba, mert ha segít bevásárolni, akkor elengedik délután palacsintázni, és az számított igazán. Mert az...az volt a nyaralás záloga, Zamárdi örökre kitörölhetetlen íze!
A kölcsön nyaraló egy lapos tetejű társasházban volt, apró alapterületű, kétszintes apartman, Híresirodalmár utca 20/a. A nappali-konyha-hálószoba egyben volt, hol az ebédlő asztalt, hol a falba felhajthatós ágyat aktiválták szükség szerint. A falból elővarázsolt ágy láttán a kislány amúgy is teljesen elámult: - De maszek!, gondolta, amit ma inkább már úgy fogalmazna meg: elképesztően innovatív!
Anya általában egy heti élelemmel készült utazás előtt, hideg sültek, fasírt, sós stangli és lekváros piskóta. Gyakran fél órával korábban haza indult a partról, előkészíteni az ebédet, míg a többiek iszapot dobáltak egymásra a matracpajzs mögül. Zacskós rizs és zacskós leves felejthetetlen ízegysége keretezte a nyaralást, amit néha egy-egy strandos làngos tört meg. És a palacsinta. Apának mindig 2 mákosat és 1 túrósat kellett hozni, és akkor a kislány vett magának is hatot. Tíz éves lehetett, hat palacsinta csúszott le egyszerre, mindig szigorúan három kakaós és három fahéjas. A nyaraló teraszának kis lépcsőjére kuporodva ette mohón, mindig egy kakaóst hagyott utoljára, csöpögött a papírtàlcára a cukros-kakaós massza, meg a karjára, meg a vékony, rövid gatyós combjára.
Vannak dolgok, amik sosem változnak. Vannak sosem múló érzelmek, benőheti gaz a rég nem látott nyaralót, csökkenhet az elfogyasztható (kalória) darabszám, lehet már a kislány a palacsintasütés háromgyerekes Gordonja, kerülhet már 220-ba egy nutellás, a papírtálcára és barnára sült bőrre csurgó, ragacsos töltelék konstans. A Balaton esszenciája. A gyerekkorod. A szerelmed. A szabadságod. Három kakaós, három fahéjas.

Olyanra vetemedek most, amiről mindig is lebeszélem a gyermekeimet: skatulyázni fogok. Ha szebben szeretném mondani, kategorizálok, ami azért mégis diszkrétebb megközelítés. Ezek a jellemtípusok márpedig léteznek. Volt tíz említésre méltó szingli évem a házasságomat megelőzve. Ma, amikor az éterben összefutottam egyik exemmel, felbuggyant bennem minden régi emlék és élmény, minden fájdalom, amibe akkor beledöglöttem és azt hittem, én már sosem találom meg a számomra megfelelő pasit, és egyedül, ráncosan, kiéhezetten fogok elhullani Budán. Innen visszatekinteni most már csak azért is éri meg, hogy majdan lányaimat fel tudjam készíteni arra, amire egyébként úgysem lehetséges…

Szóval. Lássunk egy-két elképzelt típust, a teljesség igénye nélkül…

Két éve. Az ördögnek. Elhatároztam, hogy a Mammonnal randizom. Megpályáztam egy állást egy népszerű multinacionális cégnél. Elérkezett az idő, amikor az évekig tartó pelenkázás után ellenállhatatlan vágyat éreztem újra, hogy a felnőtt világhoz kapcsolódjak. Eljátszottam ezt a kötődést mindhárom gyermekem születésekor, különféle ötletek megvalósításával. Álljon itt annyi példaképpen, hogy ahány gyermekem van, annyi diplomám, és mindet a terhességek illetve a gyes-es otthonlét alatt szereztem. Van számos alap működési mechanizmusom, és bizony közéjük tartozik az, hogy amennyire vágyom az otthonlétre, annyira akarok tenni, tevékenykedni és dolgozni is. Persze nem árt, ha ehhez egy értékelhető fizetés is társul, így hát a felhőkben jártam, amikor kiderült, hogy megkaptam a státuszt.

Tudtad, hogy a hatvani Grassalkovich-kastély csodálatosan felújított épületében évek óta interaktív vadászati múzeum üzemel? Szerintem nem érdemes kihagyni!

Ez elsőre úgy hangzik, mintha csak fegyvereket, trófeákat és kitömött állatokat mutogatnának szakbarbároknak, de szó sincs erről! Egy gyönyörű, hatalmas zöldellő park egyik végében a városi kórház áll, a másikban pedig maga a kastély. A szocializmus idején ebben a kastélyban üzemelt a szakrendelő intézet, lepukkant, ódon falak közt várakoztak a betegek, a lovaskocsik boltíves bejáratánál pedig Mancika néni főzte kotyogóban a büfés kávét.

A kastély évtizedekig érintetlenül állt és amortizálódott a város közepén, míg végül teljes eredeti popmájában felújították, így várja most, hogy a 2021-es Vadászati Világkiállítás egyik oszlopos helyszíne legyen. De hogy jön ez az egész a gyerekprogramokhoz? Nagyon is szorosan! A kastélyban több szinten tekinthető meg a vadásztörténeti kiállítás, megismerhetjük Magyarország vadállományát, vadász- és horgászmesterségét, barokk kornak megfelelően berendezett konyhában vehetünk részt időutazáson, mindezt egészen apró gyerekek számára is érdekesen. Minden teremben akad számukra is érdekes játék: fa puzzle, különböző, simogatható állatszőrök, érintőképernyős kirakók és érdekes tesztek, kitalálós játékok, hangeffektek és a halászati részlegen élő halak is. Érdemes folyamatosan figyelni a honlapot, mert rendszeresen szerveznek egész napos családi programokat, vetélkedőket, kézműves foglalkozásokat, játékos napokat. Nagyon szimpatikus lehetőség középiskolások számára, hogy a közösségi óráikat ezen a helyszínen is, önkéntesként le tudják tölteni.

A kastély parkjában izgalmas sövény-labirintusban bolyonghatunk, külön épületben pedig egy ovis-kisiskolás korosztálynak kialakított játszóház található, ahol szülinapi partik rendezését is vállalják. Az én gyermekeim a kültéri csőcsúszda lelkes rajongói, imádnak magaslatokba felmászni, így a parkban lévő vadászlest is sokszorosan kihasználjuk mindig. A parkban áll egy zárt vadászati élménytér is, ami szintén órákra ad elfoglaltságot. Kedvencünk a forgószínpad, amin nagyvadak kilövését lehet gyakorolni a körülálló magaslesről. A „vadászat” során rendes lövések dördülését hallani, és a pontgyűjtés függ attól is, hogy nyakra, lapockára vagy combra sikerült leadni a lövést.  Aki mindezek ellenére mégis az elektronikus eszközök függője, az emeleten vaddisznó és apróvad kilövést gyakorolhat x-boxon, több pályán. Vigyázz! Anyakoca kilövése mínusz 500 pont!! Eközben a többiek íjászkodhatnak, a legkisebbek pedig vadállat hangokat és lábnyomokat párosíthatnak az állatkákkal.

Mielőtt tovább folytatódna a nap a hatvani Vadasparkban, a kastély kertjében van lehetőségetek egy laza ebédre vagy rozé fröccsre a Grassalkovich étterem teraszán.

Vadaspark

Szintén néhány éve nyitotta meg kapuit a hatvani Szúnyog szigeten a vadaspark, ami rövid sétával elérhető a kastélyból. Menet közben egy igazán klassz játszóteret érinthettek, ahol kültéri fitness eszközökre lehet felpattanni, ha még maradt levezetendő energiátok.

A Vadaspark állatait órákig el lehet nézegetni, simogatni, etetgetni.  A vaddisznóktól, nyulaktól, kecskéktől, baromfiudvartól sajnos a foci VB épp aktuálisan kihagyhatatlan mérkőzése elszólított el minket a kivetítők elé, de higgyétek el, visszatérni bizonyosan érdemes lesz, hiszen lesz itt még éjszakai látogatás, családi piknik és egyéb rendezvények sorozata. Kiváló gyerekprogramotok lesz egész napra!

Hányszor hallottad az esküvő-szervezés során: ez csak a Te napod lesz! A lényeg, hogy Ti élvezzétek! Ehhez képes hány Mancika néninek, Pityuka bácsinak és kötelező elvárásnak kellett megfelelnetek a Nagy Napon?

Vannak programok, amiket nem csak azért szervezel, mert népszerű akarsz maradni a gyerekeid szemében, hanem mert titkon te magad is imádsz ugrabugrálni. Ilyen nektek való hely a Cyberjump.

Az Eleven Park közvetlen szomszédságában, az Újbuda Centerben lévő, méretes trambulinparkba csak előzetes regisztráció után tudtok ellátogatni, 6 év alatti kicsik csak kísérővel mehetnek ugrálni. Érdemes előre idősávot foglalni a neten, mert random beesve nem biztos, hogy beengednek, hiszen nagyon helyesen maximálva van a játéktéren egyszerre tartózkodók létszáma. Így teljes létszám esetén sem kell zavaróan sokat sorba állni az egyes játékelemeknél. Ezerféle trambulin-verzión lehet pattogni, különböző intenzitással. Kicsit tartottam attól, hogy 4,5 éves lányomnak sok lesz a kihívás, főleg annak fényében, hogy a két héttel korábban lefoglalt időpont előtti éjszakát gyakorlatilag végig hányta. Az időpontot módosítani viszont 48 órán belül nem lehetséges, ez volt talán a két dologból az egyik negatívum. Elfogadom, hogy lemondani nem lehet, de mivel elsősorban gyerekeknek kínálnak programot, és a gyerekekkel természetesen mindig az utolsó pillanatban történik valami, talán ez a 48 óra átgondolható lehetne. Szerencsére a mi esetünkben semmi fertőzőről nem volt szó, csak egy édességgel túlzabált buliról, és a trambulinok feledtettek minden kínt és fáradtságot. Számomra is meglepő módon majdnem minden elemet ki tudott próbálni kisovis létére, a Ninja warrior pályának a magassága miatt teljesíthető részén pedig döbbenetesen sokszor végigment. Annyira kipukkant a végére, hogy a saját karja már nem bírta őt, de látszik szertornás elhivatottsága és elképesztő erőnléte. 

Kiskamasz gyermekeimet gyakorlatilag elvesztettem, őket elnyelte a jump. Néha láttam valamelyiküket suhanni a levegőben, pattogni a 45 fokos oldalfalakon, kosárra dobni, emelvényről repülni, és néha előbukkantak anyjukon röhögni, aki fél disznóként csapódott be trambulinról a big bag légpárnába. A szivacsok fölé feszített slackline-on a harmadik próbálkozás már nekem is sikert hozott, miközben szemem sarkából igyekeztem nem észre venni fiam szaltókkal kombinált halálugrásait. A battle beam pálya, ahol egy puha rúddal lehet harcolni, egyensúlyból kibillenteni, végül szivacsgödörbe lökni a másikat, remekül levezeti a testvérháborús feszkót, az interaktív falnál pedig szökkenve vadászhatod a fényeket. Animátorok sűrűn járnak-kelnek-résen vannak a vendégek közt, valóban komoly figyelmet szánva a biztonságra. A játékmenet elején ismertetik a szabályokat, korrekten az elvárásokat és a bemelegítésre tett javaslatokat. Gyermekeim szerint zsírkirály menőség volt az egész, márpedig ha kamaszok dicsérnek, akkor az úgy is van.

Az egy órás játékidő bőven elégnek bizonyult, a lányaim kellemesen elfáradtak, de a fiam (sportol sokat) még egy plusz óráért könyörgött. A tér tágas, légkondis, ennek ellenére betyár meleg volt bent, így elkerülhetetlenül összefutottunk néhány orrfacsaróan izzadt sporttárssal. Az öltözők tágasak és tiszták, zuhanyzási lehetőség biztosított. 2000 Ft letét ellenében pedig a zárható szekrényeket is igénybe lehet venni a csomagoknak, már amennyiben találunk működőképes rekeszt. Hosszasan kellett keresnünk. Az egész egyórás program nekünk 1 felnőtt-3 gyermek családi jeggyel és az első alkalommal kötelezően megvásárolandó speciális trambulin zoknikkal együtt 11ezer forint volt.

Minipoliszba is menjünk!

Egy gyors ebédet követően a Király utcai Minipoliszban vezettük le a napot. Régóta készülünk kipróbálni, milyen lehet miniatűr városrészekben, üzletekben, szolgáltatásokban szerepet játszani. Lehet, hogy túlzott elvárásaim voltak a honlapjukon bemutatott videók alapján, de élőben bizony sokkal szegényesebb volt a helyszín. A pénztárnál minimális tájékoztatót sem kaptunk a jegytípusokról meg a lehetőségekről, csak hozzánk vágtak egy „munkakönyvet”, gyűjtsünk bele pecséteket és ennyi. Céltalanul lézengtük végig az első helyszíneket, mire előkerült egy hazai pályán otthonosan mozgó animátor néni, papucskában csoszogva, bazi nagy gőzölgő lattéval a kezében, és komótosan elmutogatta a szelektív szemétgyűjtés rejtelmeit. Mondjuk nekem tetszik, ha valaki nem mereven szokványos, a Hard Rock Cafe lazán mellénk huppanó pincéreit is imádom, tehát itt már kezdtem belerázódni és átvenni a hely szellemét. Nagyjából 2-3 helyszínre jut egy szakmai segítő, és végig az volt az érzésem, hogy pszichés rehabilitáltakat foglalkoztatnak. Volt köztük hiperaktív, visszahúzódó, szedált, félénk, testképzavaros, magánakvaló, zárkózott, népnevelő és sértődékeny, hiperszenzitív munkatárs. Komolyan kezdtem élvezni a helyet, szeretek új és újabb személyiség típusokkal ismerkedni. A kis Aldiba még csak fél lábbal léptek be a gyerekeim, amikor a pénztáros néni már emelt hangon osztotta a lapokat, hogy „csak öt terméket szabad vásárolni!!”, ami kissé meglepett, főleg, hogy alig lézengett ember az objektumban. A néni a pénztárból nem távozott, ahogy a bemutató filmben látható, hanem mellette szorongva, mintegy vizsgadrukkban lehetett kipróbálni a kasszázást. A szépségszalon gyakorlatilag a lepukkant kőbányai munkásnegyed hangulatát hozta, szinte láttam a hajmosó Ibike barnás-festékes ujjait és a dúr pohár aljára száradt zaccos kávémaradékot. A körmös asztalka üresen pangott, egy árva műfény, körömlakk-imitáció vagy papírmasé reszelő sem volt rajta. A fodrászrészlegben a tükrök elé bevágott két papundekli cipősdobozban összehányva fésűk, kefék, csatok és két parókafej. Nem volt egy elit szalon, na. A fogorvosi rendelő felszerelése enyhén hiányosnak és koszosnak tűnt. A pizzéria profi volt, és amíg a kislányom tüzet oltott meg a fundiminiben pénzgyűjtőset játszott, addig a nagyon elhúztak a Rádió1 stúdióba zenét keverni, ami végül ott tartózkodásunk alatt szólt a háttérben. Kipróbáltuk időre az árvízi homokzsák-pakolást, és a nagyok is tekertek néhány kört a bicikli-pályán, ugyan a fülüket verdeste a térdük, de buli volt az élet! Összességében a legkisebb élvezte a legjobban, ő nem érzékelt semmit a hiányosságokból, csak a többszöri bevásárlás érdekelte, és úgy gondolom szülő-, illetve kísérőfüggő az, hogy mennyire tudtok eljátszani, fantáziával kitölteni a lehetőségeket. A virágbolttól a postán át a szállodáig széles a kipróbálások repertoárja, de kell hozzá egy személyre szóló játszótárs, legyen az apa, anya vagy nagytesó, aki segít a szórakoztatásban.

A végén lehetőség van kupon ellenében egy mikroméretű gipszfigura kifestésére (szigorúan csak kétféle színt használhatsz, ejnye!), ha ez a végső állomásod, akkor hajszárítóval rásegítenek, hogy hamarabb vihesd a szuvenírt. És végül: egy kupon ellenében ajándékot kapsz: a pénztárosnő életuntan vakkantott, hogy a kereket meg lehet forgatni (hol? hányszor? merre?), gondolom odapillantott, hogy mit forgattunk, de már a nagylányom is szkeptikus volt a végére: szerinte mindenki ugyanazt kapja, bármit forgat. Szóval egy lehúzható körömlakkot kapott a 4 évesem. Mint egy falat kenyér. Lassan csúszott ki izzadt kis tenyeréből, ahogy az Andrássy út második lámpájánál mély álomba zuhant.

Szeretném leszögezni: menő anyának tartom magam, már ami a gyerekeimmel történő lépés tartást illeti. Egy nyomorult hétfőn mégis azzal kellett szembesülnöm, hogy informatikailag és műszakilag egész egyszerűen kicseleztek, megelőztek és ott hagytak a faképnél.

Alex tudatosan tanulta végig kitűnően a diákéveit, szándékosan választott két különleges nyelvet az angol mellé, mert hatéves kora óta arra készült, hogy nemzetközi cégcsoport managementjében dolgozik majd értékesítőként. Éveken át turnézta végig Európát gyakornokként, majd született kozmopolitaként Franciaországban telepedett le, holland feleségével. Vezető állásba került, bejárták a fél világot, trendi házukból már csak egyvalaki hiányzott, aki sírásával felveri az éjszakákat, maszatos kéznyomokat hagy a hófehér falakon és karikákat rajzol fáradt szülei szeme alá. De a gyermekáldás évekig tartó próbálkozás után sem érkezett. Alexék a rengeteg negatív terhességi teszt és kudarcélmény után végül meghozták a döntést: örökbe fogadnak egy gyermeket. Magyarországról választottak egy 4-5 év körüli, csillogó szemű roma kisfiút, akit elképesztő luxus fogadott új otthonában. Hosszú hónapokig, évekig tartott az asszimilálódás, gyereknek és szülőnek egyaránt. Az elején egy-két mosolygós fotót feltöltöttek néha, de aztán súlyos csend vette körül a friss családot. Az információk egy idő után elakadtak róluk: Alex törölte magát a közösségi oldalakról, és mindannyian a homályba vesztek. Évekkel később hallottunk róluk: hosszas beilleszkedési nehézséget követően a gyermeket visszaadták az intézetnek. Nem sikerült nekik. Nem mindenkinek sikerül…